Bosszúból lőttek a rendőrpalotára az egykori főrendőr szerint

Vágólapra másolva!
A korábbi országos rendőrfőkapitány szerint egy konkrét ügy miatt akarták megleckéztetni a rendőrséget azok, akik 2007-ben gépkarabéllyal rálőttek a Teve utcai rendőrpalotára. A rendőrség azonosította az elkövetőket, de az ügyészség kevésnek találta a bizonyítékokat.
Vágólapra másolva!

Revansból lőttek rá a 2007 februárjában a Teve utcai rendőrszékházra, és a rendőrség tudja, kik voltak az elkövetők - mondta Bencze József korábbi országos rendőrfőkapitány a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság keddi ülésén. "Meggyőződésem és a kollegáimé is, hogy a rendőrség tudja kik az elkövetők és felbujtók" - mondta Bencze Gaudi-Nagy Tamásnak, a testület jobbikos alelnökének kérdésére.

Bencze azt mondta: a gépkarabéllyal elkövetett támadás egy bizonyos rendőri intézkedés miatti bosszú volt, a cél pedig a rendőrség megleckéztetése volt. A korábbi főkapitány szeint az ügyben nyomozó, majd az eljárást lezáró Nemzeti Nyomozó Iroda jó nyomon járt, de az ügyészség nem találta elegendőnek a bizonyítékaikat.