Új főigazgatót kapott a fogyasztóvédelmi hatóság

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Felmentette Wittich Tamást, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját hétfőn Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, helyére Pintér Istvánt, az NFH észak-magyarországi regionális igazgatóját nevezte ki 2010. július 12-iki hatállyal - jelentette be Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdasági államtitkára hétfőn, Budapesten. Az új főigazgató feladata az lesz, hogy ügyfélközpontú, vállalkozóbarát szemlélet alakítson ki a fogyasztóvédelemben - mondták a kinevezési ünnepségen.

Pintér István elmondta, hogy létrehozzák a megyei hatósági fogyasztói tanácsadó pontokat, bevezetik a pozitív listát, fogyasztóbarát emblémát vezetnek be, illetve akkreditált fogyasztóvédelmi képzést terveznek, továbbá hangsúlyt fektetnek a határon átnyúló fogyasztóvédelmi együttműködésre.