"Megint kirekesztettek minket" - riport a leminősített Ferihegyi reptérről

Vágólapra másolva!
Látványos változás nem következett be Ferihegyen, mióta nyilvánosságra került, hogy a reptér megbukott egy uniós biztonsági ellenőrzésen. A helyszínen szolgáló rendőrök szerint az ő létszámukat nem emelték, az [origo] tudósítói pedig gond nélkül besétáltak egy olyan helyre, ahova elvileg csak beszállókártyával lehet belépni. Több utas is megalázónak tartja a leminősítését, amelynek értelmében a Budapestről érkező utasokat úgy kezelik, mintha a schengeni övezeten kívülről jöttek volna.
Vágólapra másolva!

"Meglepett minket, hogy a repülőtér megbukott a biztonsági vizsgán, de azóta nem éreztem semmilyen változást azon kívül, hogy új emberek érkeztek a kirúgottak helyére" - mondta az [origo]-nak a Ferihegyi repülőtéren az egyik dolgozó. A nem utasbiztonsággal foglalkozó férfi szerint a dolgozók többsége már a vizsgálatok június eleji vége után tudta, hogy nem ment át a biztonsági teszten a repülőtér, bár ez csak kedden vált nyilvánossá.

Márton Attila légügyi miniszteri biztos kedden erősítette meg, hogy a Ferihegyi repülőtér elbukott egy biztonsági teszten. A vizsgálatot az Európai Unió folytatta május vége és június eleje között, és azt ellenőrizték, mennyire tartják be a repterek a 2010 áprilisában egy uniós direktívában szigorított biztonsági intézkedéseket. Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke szerint öt embert bocsátottak el rendkívüli felmondással a májusi-június tesztek után, miközben a biztonsági vezetők a helyükön maradtak. A repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) szóvivője megerősítette, hogy júniusban több alkalmazottól is megváltak, ez azonban szerinte nem hozható közvetlen összefüggésbe a sikertelen vizsgával.

"Legalább felszínre hozzák a problémákat"

A leminősítésnek közvetlen hatása azokra az utasokra van, akik Budapestről indulva egy európai uniós országban szállnak át egy másik gépre, ugyanis az eddigi gyakorlattal ellentétben ekkor újra átvizsgálhatják őket. Márton Attila szerint a reptér visszakaphatja a "clear" (azaz tiszta) minősítést, de ez legalább hat hétig, de akár három hónapig is eltarthat. Az [origo] által szerdán megkérdezett, a repülőtéren tartózkodó magyar utasok közül szinte mindenki hallott valamit az intézkedésről. Kevesen aggódtak a biztonságukért, az átszállásoknál várható kényelmetlenségeket azonban többen kifogásolták, és megalázónak nevezték.

"Ezek az esetek legalább felszínre hozzák a problémákat" - mondta egy Párizsba készülő fiatal nő. Cikinek minősítette, hogy az átszállásoknál újra átvizsgálják a Budapestről érkezőket. Egy másik nő szerint előnye és hátránya is lehet annak, hogy újra átvizsgálják az átszállókat. "Jelenthet kényelmetlenséget is, de a biztonságunkat is szolgálja" - mondta, majd hozzátette, hogy nem igazán foglalkoztatta a kedden bejelentett leminősítés. "A nagy bajok úgyis váratlanul jönnek, nem hiszem, hogy ilyenekre fel lehet készülni" - magyarázta a nő.

"Meglepődtem a kevés biztonsági emberen"

"Abból a szempontból baj a leminősítés, hogy megint kirekesztettek minket" - jelentette ki egy párizsi üzleti útra induló férfi. Azt mondta, nem hiszi, hogy például Bukarestben biztonságosabb lenne a repülőtéri ellenőrzés, de így is aggasztónak tartja a biztonsági vizsgálat eredményét, mert szerinte folyamatos a terrorveszély. Az Airport Minibusz egyik alkalmazottja meglepődött a teszt eredményén, mert szerinte eddig is elég szigorú volt az ellenőrzés. Hozzátette ugyanakkor, hogy különösen az elmúlt egy-két hónapra volt jellemző az, hogy többen is külön kérték, legalább másfél-két órával korábban szállítsák ki őket a hosszan tartó ellenőrzésre hivatkozva.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Néhány rendőrt mindig lehet látni a váróteremben

Egy harminc körüli angol férfi előző nap érkezett Ferihegyre, és állítása szerint feltűnt neki, hogy milyen kevés rendőr vagy biztonságért felelős egyéb dolgozó van jelen Angliához képest. "Rengeteget utazom, és látszatra a budapesti reptér az, ami a legkevésbé tűnik biztonságosnak. Meglepődtem ezen, mert Budapest egy világváros, ahova nagyon sok turista érkezik" - mondta a férfi, aki szerint az általa ismert kelet-európai repterektől is elmarad Ferihegy biztonsági színvonala.

Egy francia akcentussal magyarul beszélő férfi ugyanakkor azt mondta, nem lát jelentősebb különbségeket a Ferihegyi és az általa ismert nyugat-európai repterek között, szerinte az összes reptér igyekszik betartani a szabályokat. Egy Görögországba készülő középkorú nő arra panaszkodott, hogy a leminősítés miatt egy esetleges átszálláskor újra megmotozhatják, amit nagyon rosszul visel.

Nem látszott különösebb készültség

A biztonsági intézkedések esetleges szigorításának a váróteremtől a csomagellenőrzésig tartó, mintegy harminc méteres folyosón sem volt jele. A folyosó és a váróterem határán egy piros vonal és egy tábla hívja fel a figyelmet, hogy csak beszállókártya felmutatásával lehet továbbmenni, de ottjártunkkor nem lehetett látni egyetlen hivatalos személyt sem, aki ezt ellenőrizte volna.

Néhány utas zavarodottan állva várta, hogy felmutathassa kártyáját valakinek, és az [origo] munkatársai is akadálytalanul végigmehettek a folyosón beszállókártya nélkül, csak közvetlenül a csomagokat átvizsgáló gépeknél találkoztak személyzettel. A folyosón az [origo] munkatársa készített fényképeket is, anélkül, hogy bárki ezt sérelmezte volna. A sajtóosztály közléséből utólag kiderült, hogy ezt elvileg szigorúan büntetik és megakadályozzák. (A fotókat ennek megfelelően nem közöljük.)

Egy ferihegyi alkalmazott azzal magyarázta a beszállókártya ellenőrzésének hiányát, hogy csak nagyobb forgalom esetén szokták a folyosó elején is elkérni a papírt.

Az [origo] tudósítója a reptéren szerdán eltöltött két óra során mindhárom terminál nagytermében több rendőrt is látott - az EU-vizsgálat fókuszában azonban a repülőtérre felvitt tárgyak átvizsgálása volt, s ezt nem a rendőrség, hanem az utasbiztonsági szolgálat végzi. Az elmarasztalás bejelentése óta a reptéren dolgozó rendőrök számát nem is emelték két ott posztoló rendőr szerint.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Az utasok nem aggódtak különösebben az elbukott teszt miatt


Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mi volt a gond a reptér biztonságával. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az [origo]-val azt közölte, hogy az uniós ellenőrzési szerv már a vizsgálat során folyamatosan "szóban tájékoztatta a magyar hatóságok és a Budapest Airport Zrt. képviselőit a feltárt hiányosságokról", és az írásos jelentés csak ezeket a "már ismert megállapításokat erősítette meg". "A részletes technikai jegyzőkönyv annak biztonsági vonatkozásai miatt EU minősített dokumentumban jut el a közeljövőben Magyarországra. Az ilyen jellegű anyagok kezelése a Külügyminisztérium közreműködésével történik, a betekintési lehetőségek erősen korlátozottak a hazai titokvédelmi szabályok alapján" - közölte a minisztérium.

A tárca szerint olyan követelmények sem teljesültek Ferihegyen, amelyek betartása már több éve kötelező. "Az uniós szabályok a legtöbb esetben közvetlenül alkalmazandók, azokat a repülőtér üzemeltetőjének időben át kellett volna ültetnie saját gyakorlatába" - közölte a minisztérium, amely szerint a tárca közreműködésével, a Budapest Airport Zrt.-vel, a Belügyminisztériummal, az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Alkotmányvédelmi Hivatallal és a Nemzeti Közlekedési Hatósággal között "azonnal megindultak az egyeztetések a szükséges intézkedésekről".