Orbán egyenként elbeszélget az államtitkárokkal

Vágólapra másolva!
A jövő héttől kezdve végiglátogatja a minisztériumokat Orbán Viktor kormányfő, és egyenként elbeszéget mintegy negyven államtitkárral. A téma valószínűleg a következő négy év feladatait terveit beszélik át.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőtől végiglátogatja az összes minisztériumot, és személyesen, egyenként egyeztet az elkövetkező négy év feladatairól az államtitkárokkal - közölte az MTI kormányzati forrásra hivatkozva. A kormányfő először a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztériumot keresi fel, majd kedden a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban egyeztet az egyes államtitkárokkal.

A megbeszéléseken az elkövetkező négy év feladatait, terveit tekintik át. A kormányfő mind a nyolc szaktárcát felkeresi az elkövetkező hetekben. A kormányzati struktúra alapján a miniszterelnök várhatóan összesen mintegy negyven államtitkárral egyeztet majd.

A miniszterelnökséget államtitkári rangban Varga Mihály vezeti, a Nemzetgazdasági, a Nemzeti Erőforrás és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál hét-hét, a vidékfejlesztési tárcánál hat, a külügyi és honvédelmi tárcánál kettő-kettő, míg a belügyi tárcánál három államtitkárral folytat majd megbeszéléseket a teendőkről és szakmai elképzelésekről.