Navracsicsra bízta a kormány az állami ünnepségeket

Vágólapra másolva!
A kormány határozata szerint a jövőben  a nemzeti ünnepek megszervezéséért Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter felel. A lebonyolítás a Hungarofest Nonprofit Kft. feladta lesz, de a politikai felelősséget a miniszter viseli, ő dönthet arról is, ha biztonsági okokból le kell fújni valamilyen rendezvényt.
Vágólapra másolva!

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hatáskörébe utalta a kormány a nemzeti ünnepek, valamint a kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítését és megvalósítását. A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat értelmében Navracsics feladata lesz a lakossági kommunikáció kidolgozása és irányítása, továbbá a közszolgálati médiával való kapcsolattartás is.

A nemzeti rendezvények szervezését, valamint a műszaki, művészeti, logisztikai és biztosítási feladatainak előkészítését és lebonyolítását a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. látja el 2010. augusztus 23-tól. A miniszter a nemzeti rendezvények előkészítéséért és biztonságos megvalósításáért felel. Dönthet a rendezvény helyszínének, programpontjainak módosításáról, és felelőséget is vállal a rendezvény biztonsági okokból történő elhalasztására vagy megszakítására döntésért is.

A határozat 2011-től kötelezővé teszi a miniszter számára, hogy minden év január 31-ig javaslatot tegyen a kabinetnek a nemzeti rendezvények koncepciójáról. Navracsicsnak azonban már az idén be kell nyújtania az augusztus 20-i ünnepségre vonatkozó koncepciót, míg az október 23-i és november 4-i rendezvények esetében augusztus 16-ig kell megtennie ugyanezt.

A kormány a nemzeti ünnepek között sorolja fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc március 15-i évfordulóját, Szent István augusztus 20-i ünnepét, valamint az 1956-os forradalom október 23-i emléknapját, míg kiemelt fontosságú rendezvénynek nevezi a kommunizmus áldozatainak október 23-i, valamint a holokauszt magyarországi áldozatainak április 16-i emléknapját, a nemzeti összetartozás június 4-i napját, továbbá az aradi vértanúk október 6-i emléknapját és a nemzeti gyász november 4-i emléknapját.