Csak ötezer fővel van 10 millió fölött a magyar népesség

Vágólapra másolva!
Csak a bevándorlásnak köszönhető, hogy ötezer fővel még mindig 10 millió fölött Magyarország népessége. A KSH szerint ugyan csökken a különbség, de továbbra is sokkal többen halnak meg, mint ahány gyerek születik.
Vágólapra másolva!

Az év első öt hónapjában is tovább csökkent Magyarország népessége, májusban 10 millió 5 ezer volt az ország becsült lélekszáma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A természetes fogyás a KSH szerint az év első öt hónapja alatt 16479 fő volt, szemben a 2009. január-májusi 17782-vel. Ezt némileg ellensúlyozta a nemzetközi vándorlás, így a tényleges fogyás csak mintegy 9 ezer fő volt.

A KSH adatai szerint első öt hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában: 37909 gyermek született (ez 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban) és 54388 ember halt meg (ami 4,4 százalékos csökkenést jelent), ezer lakosra 9,2 születés és 13,1 halálozás jutott. Csökkent a házasságkötések száma is: az év első öt hónapjában valamivel több, mint 10 ezer házasságot kötöttek, ami 15,2 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.