Kormányzati vizsgálat indul a sanghaji világkiállítás magyar költségeiről

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot indít a sanghaji világkiállítás kapcsán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI). A vizsgálatról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium döntött pénteken - közölte a Kehi. A minisztérium az érintett szaktárcák (Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, Nemzeti Erőforrás Minisztérium) bevonásával olyan testületet hoz létre, amely a jövőben a világkiállítással kapcsolatos feladatokat felügyeli. A Kehi feladata a közlemény szerint az lesz, hogy a világkiállítással összefüggésben az utóbbi hetekben, hónapokban felmerült kérdéseket tisztázza.

A világkiállítás magyar pavilonjára (képekért kattintson ide) összesen 3,2 milliárd forint költségvetés volt, ebből az építési pályázat, a jogdíj és a terveztetés kifizetése után 2,6 milliárd forint maradt az építésre, a kivitelezésre, az üzemeltetésre, a marketing- és PR-tevékenységre, valamint a kulturális programokra - közölte a pavilont felügyelő főbiztos, Huszty András miniszterelnöki megbízott májusban, a megnyitó után. Huszty akkor azt mondta, ebből már 1,3-1,5 milliárdot elköltöttek, a maradékból fogják a hat hónapi működést és a kulturális programokat finanszírozni.