Újrakezdték a Kolompár Orbán elleni pert

Vágólapra másolva!
Elölről kellett kezdeni a Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke elleni pert, mert több mint hat hónapja nem tartottak tárgyalást az ügyben. Kolompárt és társait sikkasztással, okirat-hamisítással, jogosulatlan előnyszerzéssel vádolják.
Vágólapra másolva!

Újrakezdődött a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indított büntetőper tárgyalása a Kecskeméti Városi Bíróságon. Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró közölte, a tárgyalás azért kezdődik elölről, mert a legutóbbi tárgyalási nap óta több mint hat hónap telt el.

Az utolsó tárgyalást 2009 októberében tartották, a következőt pedig idén februárra tervezték, azt azonban el kellett halasztani, mert Kolompár az MCF Roma Összefogás Párt jelöltjeként indult az országgyűlési választáson, ezért mentelmi joga volt.

A roma politikust és társait sikkasztással, számviteli fegyelem megsértésével, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, magánokirat-hamisítással és az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével vádolják. Az eljárásban három ügyet egyesítettek, azokat egyben tárgyalják.

Az első vádpont - ismertette az ügyész a bíróságon - arról szól, hogy Kolompár az OCÖ elnökeként a szervezet pénztárából 5 millió 70 ezer forintot vett fel 2004-ben, majd azzal a sajátjaként rendelkezett - ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolják.

A második vádpont szerint a politikus vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet hamis tartalmú számlákkal számolt el 7,2 millió forint egy részével, amelyet az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA) roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására nyert el a szervezet. A vád emiatt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése.

A harmadik pont arról szól, hogy Kolompár és társai jogosulatlan gazdasági előnyt szereztek, amikor egy uniós foglalkoztatási program keretében pályázaton nyert uniós és hazai forrást jogosulatlanul szereztek meg. Összesen 145,5 millió forintról van szó a vádirat szerint - 109,1 millió forint a közösségi költségvetésből, 36,4 millió forint pedig hazai forrásból származott. A vádlottak további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni - mondta az ügyész az iratokat ismertetve.

Kolompárt ezután a harmadik vádponttal kapcsolatban hallgatta meg a bíróság. Vallomásában nem ismerte el büntetőjogi felelősségét, és hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt.