Motorosfesztiválra volt ideje a Sólyom támogatóit lerázó Schmittnek

Vágólapra másolva!
Koszorúzáson, kiállításmegnyitón vett részt, Cipruson és az alsóörsi Harley Davidson-fesztiválon is járt Schmitt Pál házelnök az elmúlt héten, arra azonban nem szakított időt, hogy fogadja a Sólyom László államfő újraválasztását támogató értelmiségieket. Az ötezer aláírással megtámogatott kezdeményezés szervezője szerint csak egy tízperces formális találkozót szerettek volna Schmitt-től, aki a kiszivárgott hírek szerint a legesélyesebb arra, hogy elfoglalja Sólyom helyét.
Vágólapra másolva!

Közel egy hónap telt el úgy, hogy nem szakított időt Schmitt Pál házelnök arra, hogy átvegye a Sólyom László köztársasági elnök újraválasztását kérő felhívást. Tizenegy ismert értelmiségi, köztük Lányi András filozófus, Makovecz Imre építész, Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos és ORTT-elnök május 3-án intézett nyílt levelet Sólyom újraválasztása érdekében az országgyűlési képviselőkhöz, a kezdeményezéshez pedig a következő hetekben ötezren csatlakoztak aláírásukkal. A szervezők a levelet az összegyűlt aláírásokkal együtt szerették volna átadni Schmitt Pálnak. A találkozó azonban nem jött létre - tudatta szerdán közleményben Lányi András filozófus a szervezők nevében.

Lányi András csütörtökön az [origo]-nak azt mondta: összesen háromszor kértek levélben találkozót Schmitt Páltól. Első alkalommal a házelnökké választását követő, május 17-ével kezdődő héten keresték meg levélben, erre nem érkezett válasz Lányi szerint. Másodjára négy nappal később írtak újra neki, erre Schmitt kabinettitkára azt válaszolta, hogy a házelnök nagyon elfoglalt, szíveskedjenek később keresni - idézte fel a történteket Lányi. A harmadik, utolsó levél június 7-én ment el, ez ismét válasz nélkül maradt Lányi szerint.

Kiállításmegnyitó, motorosfesztivál, koszorúzás

Az [origo] Schmitt saját honlapja, az MTI vele kapcsolatos hírei és az országyűlési honlapon közzétett eseménynaptár alapján összegyűjtötte, milyen programjai voltak Schmitt Pálnak a legutolsó, június 7-én elküldött, válasz nélkül hagyott találkozókérés óta. Június 7-én hétfőn Schmitt a parlament plenáris ülésén vett részt, illetve azon a Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett fórumon, amelyet az árvízkárosultak megsegítése érdekében hívott össze. Június 8-án, kedden 11 órakor fogadta Meira Kumart, az Indiai Parlament Alsóházának elnökét, délután pedig ismét az országgyűlés ülésezett. Június 9-én, szerda délután Schmitt az "Eltűnt a fal - Békés forradalom és a megosztottság legyőzése" című kiállítást nyitotta meg, és beszélt aznap az ügyészek napja alkalmából megrendezett ünnepségen is az igazságügyi palotában.

A következő napon Ciprusra utazott, az Európa Tanács országai parlamenti elnökeinek június 11-12-ei konferenciájára. Cipruson Schmitt kétoldalú találkozókat is lebonyolított a ciprusi, a lengyel, a horvát, a szerb, az ukrán, az osztrák, a szlovén, valamint a montenegrói parlamentek elnökeivel, és találkozott Cipruson élő magyarokkal is. Hazaérkezése után, június 13-án vasárnap a házelnök országzászlót avatott Diósdon, a település alapításának millenniuma alkalmából és a trianoni békeszerződés aláírásának 90 évfordulójára emlékezve. 14-én, hétfőn és 15-én kedden ismét a parlament ülésezett. Kedden délután fél háromkor kezdődött Schmitt kezdeményezésére és vezetésével az Európa Tanács június 17-i ülését megelőző EU-konzultációs ülés, ez az előzetes eseménynaptár alapján körülbelül egy órán át tartott.

Június 16-án, szerda délelőtt Schmitt a Vértanúk terén rendezett koszorúzási ünnepségen vett részt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja alkalmából. Aznap délután Schmitt az alsóörsi Európa Kempingben rendezett Harley Davidson-fesztiválra ment. Ott aláírt egy chartát, amely elindítja a motorkerékpáros közlekedés biztonságáért alapított mozgalmat, és elárverezte két Harley Davidson-motorjának egyikét, egy veteránt, a bevételt az árvízkárosultaknak ajánlva fel.

Schmitt: "A párbeszéd és az együtt gondolkodás képviselője vagyok"

A Sólyom újraválasztását kezdeményezők nevében nyilatkozó filozófus csütörtökön azt mondta az [origo]-nak: ők alkalmazkodtak volna Schmitt időbeosztásához, de most már felhagynak a találkozó kérésével. "Tízperces formalitásról lett volna szó, amit bármikor, egy büfé, kávézás ideje alatt le tudott volna bonyolítani. Az üzenet egyértelmű, nem kíván velünk szóba állni" - tette hozzá Lányi.

Sólyom mandátuma augusztus 5-én jár le, június 29-én választ új államfőt a parlament. A Fidesz és a KDNP frakciói a kétharmados többség birtokában már az első választási fordulóban képesek megválasztani saját jelöltjüket. A Fidesz eddig nem közölte, kit látnának szívesen az államfői poszton. Kósa Lajos ügyvezető alelnök kedden annyit mondott, van egy több mint hat nevet tartalmazó listájuk, illetve az elnökség csak június 25-én teszi meg javaslatát a parlamenti frakciónak. A legnagyobb esélyes valószínűleg maga Schmitt Pál. A múlt héten több napilap is azt írta, hogy a Fidesz a házelnököt választaná meg köztársasági elnöknek, és ezt valószínűsítette több, az [origo]-nak neve elhallgatását kérve nyilatkozó befolyásos fideszes képviselő is.

Szerettük volna megkérdezni Schmitt Pált arról, mi akadályozta meg közel egy hónapon keresztül abban, hogy átvegye a felhívást. Munkatársa csütörtök délelőtt visszahívást ígért.

Schmitt Pál honlapján, a közélet menünpont alatt a következő, tőle magától származó idézet fogadja a látogatókat: "európai parlamenti képviselőként, a Magyar Köztársaság volt nagyköveteként megtanultam, hogy a közélet szolgálat, ahol nagyon sok embert kell meghallgatni ahhoz, hogy bármilyen kérdésben állást foglalhassak. Minden apró dologra figyelni kell, mert a jó megoldások a részletekben rejlenek, ezért a párbeszéd és az együtt gondolkodás képviselője vagyok."