Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság az őssejtügy két gyanúsítottjánál

Vágólapra másolva!
Ugyan az ügyészség kérte, hogy hosszabbítsák meg az őssejtügy két ukrán gyanúsítottjának házi őrizetét, a Budai Központi Kerületi Bíróság végül úgy döntött, hogy lakhelyelhagyási tilalomra enyhíti a kényszerintézkedést velük szemben. Erre az indoklás szerint azért van szükség, mert a gyanú szerint illegális őssejtterápiát végző orvos és segítője máskülönben elhagynák Magyarországot.
Vágólapra másolva!

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az eddigi házi őrizet helyett a Budai Központi Kerületi Bíróság a 2009 nyarán kirobbant őssejtügy két ukrán gyanúsítottjánál. Yuliy Baltajtis és biológus kolléganője nem kötődik Magyarországhoz, fennáll a veszélye, hogy esetleg külföldre szöknek, ezért a bíróság szerint nem lehet megszüntetni ellenük az összes kényszerintézkedést. A végzés nem jogerős.

Ezért rendelték el ellenük a lakhelyelhagyási tilalmat, ami azt jelenti, hogy azt a települést nem hagyhatják el, ahol laknak. Két magyar társukat már májusban elengedték, ők szintén csak a lakóhelyüket nem hagyhatják el. A Fővárosi Bíróság pénteki tájékoztatása szerint a pénteken meghozott végzésben a bíróság elutasította az ügyészség indítványát, hogy hosszabbítsák meg a gyanúsítottak házi őrizetét.

Az ügyben a 2008. év végén elrendelt nyomozásban az érintettek már 2009 júliusa óta gyanúsítottak. A bíróság indoklása szerint a kihallgatásoknak a tanúk nagy száma miatti elhúzódását ennyi idő elteltével már nem lehet a gyanúsítottak terhére beszámítani. A tanúk nagy többségének kihallgatása már megtörtént. A tanúkkal kapcsolatos bizonyítási eljárásról a bíróság kifejtette, hogy az üggyel kapcsolatba hozható emberek a médiából is értesülhettek a gyanúsítás tényéről, így az ügy lényegét minden további nélkül megismerhették. Arra pedig eddig sem merült fel adat, hogy a gyanúsítottak befolyásolták volna a tanúkat.

Az őssejtbotrány 2009. június végén robbant ki: a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a Nyírő Gyula Kórház egyik bérbe adott épületében csaptak le a gyanú szerint illegális őssejtterápiát végző orvoscsapatra. Ellenük üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett, emberi test tiltott felhasználása miatt indult eljárás. Az ügynek kezdetben négy gyanúsítottja volt: Seffer István plasztikai sebész, egy másik magyar férfi, az ukrán Yuliy Baltaytis professzor, valamint egy ukrán biológusnő. Sefferék házi őrizetét már májusban megszüntette a bíróság. Az ügynek jelenleg kilenc gyanúsítottja van.