Még júniusban kidolgozza a kormány az akciótervet

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A kormány június 29-ig az Országgyűlés elé terjeszti az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett 29 pontos gazdasági akciótervvel kapcsolatos törvényjavaslatokat. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány minden olyan törvénymódosítást elkészít eddig a határidőig, amely az akciótervvel összefügg, beleértve az adótörvények, a költségvetés módosításáról szóló javaslatokat is - mondta a politikus a házbizottság csütörtöki ülése után.

Lázár azt is közölte, hogy június 29-én, az új köztársasági elnök megválasztása előtt a jelöltek 10-10 percet beszélhetnek majd a terveikről.