Határozott embernek és jó bajtársnak ismerik Pintér főrendőrét

Vágólapra másolva!
Jó bajtársnak, korrekt, nem körmönfont embernek írták le ismerői Hatala Józsefet, akit országos rendőrfőkapitánynak jelölt Pintér Sándor belügyminiszter. Hatala egykori beosztottai és munkatársai szerint határozott ember, a naplopást nem tűri, viszont szót lehet érteni vele. Szakterülete a közbiztonság, jelölése így beleillik a Fidesz által követett rendészeti politikába.
Vágólapra másolva!

Hatala Józsefet javasolja országos rendőrfőkapitánynak Pintér Sándor belügyminiszter - derül ki a parlamenti bizottságok e heti üléseire szóló, hétfőn közzétett meghívóból. Az országgyűlés honlapján található meghívó szerint kedden 11 órakor ülésezik a honvédelmi és rendészeti bizottság, a testület ülésének egyetlen napirendi pontja van: Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány-jelölt kinevezés előtti meghallgatása (részletek itt).

Korrekt és nem körmönfont

Az [origo] kérdésére több, névtelenséget kérő rendőrségi forrás egyaránt egyenesnek, tisztességesnek nevezte Hatalát. Egyikük, aki jelenleg is az ORFK-nál teljesít szolgálatot, úgy fogalmazott: Hatala világos beszédű, "nem egy körmönfont típusú" ember, szerinte sokan tartják számon így a rendőrségnél. Megjegyezte azt is, hogy szakmailag elismert és jó vezető. Ezt megerősítette egy korábban a Belügyminisztériumban, illetve a rendőrségnél is dolgozó forrás is, aki röviden csak úgy jellemezte az országos főkapitánynak jelölt Hatalát, hogy "korrekt". Egy a Rendőrtiszti Főiskolán is tanító forrásunk szerint Hatala "katonás" típus, mint a közrendvédelmi területen dolgozók általában, és a "szervezeti kultúrához tartozó formaságokhoz jó értelemben véve ragaszkodik".

Sallangmentes vezető lesz, és más korábbi főkapitányokkal szemben ő száz százalékig a szakmai kérdésekre fog koncentrálni, és nem fog túl sok időt fordítani a protokollra - mondta Hataláról Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, aki korábban szintén betöltötte az országos főkapitányi posztot. Hatala az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke, ezért Túrós szerint várhatóan még szorosabb együttműködés lehet a rendőrség és a polgárőrség között. Hozzátette, Hatala pontosan azt a világos szakmai iránymutatást fogja hozni a szervezetbe, amelyre a rendőrségnek a közbiztonság megerősítéséhez szüksége van.

Az ORFK-t belülről ismerő forrás szerint Hatala számára komoly törés volt, mikor 2006-ban menesztették, főként amiatt, "ahogyan az történt", megfogalmazása szerint nagyon csúnyán küldték el. A Magyar Nemzet akkori beszámolója szerint a tábornok menesztése akkor sokakat váratlanul ért, és méltánytalannak tartották, mert úgy jellemezték Hatalát - és az akkor vele együtt menesztett Berta László bűnügyi főigazgatót -, mint akik mindent a szervezet érdekeinek rendeltek alá.

Egy Hatalát közelről ismerő forrásunk megerősítette, hogy méltatlan körülmények közt menesztették a rendőri vezetőt, amely nagyon rosszul esett neki: az új igazságügyi és rendészeti miniszter, Petrétei József egy állománygyűlésen jelentette be a döntést, amelyről nem szóltak neki előre, csak amikor a többi főrendőrrel együtt a Teve utcai székháznál felsorakoztak a miniszter fogadására, így alig pár perccel a bejelentés előtt tudta meg, hogy elküldik.

Előtérben a közbiztonság

Nyilván jelzésértékű, hogy a közbiztonság javítására koncentráló kormány, illetve Pintér Sándor belügyminiszter olyan embert állít az ORFK élére, akinek kifejezetten közbiztonsági területen van tapasztalata - mondta egy korábbi rendőrnyomozó, aki abban az időben szolgált, amikor Hatala az ORFK közbiztonsági főigazgatója volt. Ugyanakkor szerinte éppen ezért sok múlik majd azon is, hogy kit tesznek mellé bűnügyi helyettesként, mert ez egy teljesen más terület, amihez a közbiztonsági poszton teljesítő Hatala szerinte kevésbé érthet. Az egykori rendőr szerint "a rendrakásban" sokat segíthet Hatalának, hogy mindenki tudja róla, mennyire jóban van Pintér Sándorral, tehát "felülről biztos meglesz a támogatottsága".

Hatala jelölése így beleillik a Fidesz által a választási kampány óta követett rendészeti politikába. A Fidesz a kampány során, a kormány pedig megalakulása óta azt állítja, hogy az emberek biztonságérzete rossz, ezért nem elég, ha a rendőrségi statisztikák azt mutatják, hogy visszaszorult a bűnözés, hanem arra is szükség van, hogy a lakosság közérzete javuljon. Bár egyelőre hivatalosan nem jelentették be Bencze József főkapitány leváltását, Hatala meghallgatása egyértelműen erre utal. Bencze is a lakosság közérzetének javítását nevezte egyik legfontosabb feladatának kinevezésekor, de több jel utal arra, hogy ez a törekvése kudarcot vallott (erről itt olvashat bővebben).

Elbánt a naplopókkal

"A bűnüldözés terén Hatala mindennél inkább elsőbbséget biztosított a közrend megerősítésének" - mondta Atkári Győző, a soroksári polgárőrség elnöke, aki 1998 előtt több tisztségéből fakadóan is kapcsolatban állt a főkapitányjelölttel. Hatala korábban Pesterzsébet és Soroksár rendőrkapitánya volt: ebben az időben Atkári a soroksári önkormányzat közrendi és környezetvédelmi bizottságát, valamint a helyi polgárőrséget is vezette, így kifejezetten gyakran voltak kapcsolatban.

Atkári szerint Hatala parancsnokként kemény kézzel bánt a naplopókkal, de a jól dolgozó emberei mellett mindig kiállt. "Ha valaki nagyon elvolt azzal, hogy rendőr, és járőrözés helyett kiment a járőrautóval aludni egyet a susnyásba, az megnézhette magát" - mondta.

Egykori közbiztonsági bizottsági elnökként Atkári úgy tapasztalta, hogy a nyugalmazott rendőrtiszt korrekt és felkészült ember volt, aki nem rejtegette az ügyeit az önkormányzat előtt. "Nyitott volt, a bizottsági meghallgatásokon mindig személyesen megjelent, mindenről beszámolt, és minden szükséges anyagot a bizottság rendelkezésére bocsátott" - mondta, hozzátéve: a korábbi rendőrparancsnok "nem papírokból, hanem valóságosan ismerte Soroksárt".

A helyi polgárőrség vezetője szerint Hatala József már az 1990-es években is nagyon jó kapcsolatot épített ki a polgárőrökkel: "ha az ideje engedte, vagy ha a téma érdekelte, időnként ki is ment velünk, polgárőrökkel éjszakai szolgálatra" - mondta.

"Jó bajtárs"

Hatala jelenleg is tagja a Dél-Csepel Polgárőr Egyesületnek (DCSPE) amellett, hogy az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke. Kovács Géza, a DCSPE elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy bár Hatala főleg országos területen dolgozik, a helyi egyesület életében is mindig aktívan részt vesz, "bármikor eljött az egyesület rendezvényeire", és 1992 óta mindig támogatója volt a polgárőrségnek.

Kovács szerint a nyugalmazott altábornagy "sokat tudott tenni a polgárőrség technikai ellátásában", és folyamatosan építette a rendőrség, valamint a polgárőrség kapcsolatát. Várható kinevezésével ezért az egyesület vezetője szerint egyértelmű, hogy a két szervezet kapcsolata még szorosabbá válik majd.

Kovács Géza Hatalát közvetlen embernek írta le, akit ő, a helyi polgárőrség vezetője is bármikor elér telefonon. Kovács szerint az ORFK vezetőjének javasolt korábbi rendőrtiszt "nagyon jó bajtárs és nagyon jó tag" a dél-csepeli egyesületben, soha semmi elől nem zárkózik el, és ahol tud, segít. Nagyon határozott ember, de nagyon jól együtt lehet működni vele - mondta Kovács, aki a helyi egyesületben elnöke az egyszerű tagként regisztrált Hatalának.

Kötődik Pintérhez

Hatala több szálon is kötődik Pintér Sándor belügyminiszterhez. A dandártábornok előző vezető pozícióját is neki köszönheti: még az első Orbán-kormány idején nevezte ki az akkor is belügyminiszter Pintér az ORFK közbiztonsági főigazgatójának. Előtte Pesterzsébet rendőrkapitánya volt. Főigazgatói posztját sokáig megőrizte az első Orbán-kormány leváltása után is, csak 2006-ban távolították el a tisztségből.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Pintér központi tisztikari kinevezését adja át Hatalának 2002 márciusában

Pintér biztonsági cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálatnál (CBSZ) volt vezérigazgató-helyettes, majd a HVG szerint 2008-ban saját vagyonvédelmi céget alapított, Sziget-Véd Kft. néven. A Sziget-Védnek, illetve a CBSZ-nek egyaránt abban a zuglói irodaházban volt székhelye, ahol március elején házkutatást tartott a VPOP az Eclipse Zrt. ellen, milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt folyó nyomozás során. Az ügyben tanúként Hatalát is kihallgatták.

A tábornok vízimádó sportember és csepeli patrióta, legalábbis a Zsaru magazin egy 2002-es riportja szerint, amely Hatalának a kenuzáshoz fűződő szenvedélyéről szólt. A főrendőr akkor azt mondta a lapnak, hogy alkalmanként 10-12 kilométert lapátol, és ezer szál köti Csepelhez, ahonnan nem is akar elköltözni. Egy névtelenséget kérő kollégája szerint másik kedvenc sportja a kerékpározás, de egy lakókocsija is van, amellyel szívesen jár kirándulni, nyaralni más országokba is.