Elfogták az áprilisi autós üldözés szökésben lévő gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki áprilisban egy autós üldözés során áttört a rendőrök által emelt útakadályon, és elmenekült. A férfi két társát már áprilisban letartóztatták, az üldözés harmadik résztvevőjére csütörtökön csaptak le Budakalászon.
Vágólapra másolva!

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki áprilisban két társával együtt autós üldözésbe keveredett egy lopott terepjáróval Budapesten. Az áprilisi üldözés során a rendőrök több lövést is leadtak az autójukra, de nem tudták megállítani őket. A banda két tagját még akkor elfogták, a harmadik azonban mostanáig bujkált (az esetről itt olvashat részletesen).

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint a gyanúsítottat csütörtök délután, Budakalászon fogták el. A Független Hírügynökség úgy tudja, a férfi a strandon napozott, amikor a nyomozók lecsaptak rá. A férfi két társa már elfogásuk óta előzetes letartóztatásban van.

A rendőrség közleménye szerint a 35 éves férfit a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztálya őrizetbe vette. A BRFK sajtóügyeletén az [origo]-nak azt mondták, hogy a férfit az elfogás után eljárás alá vonják és kihallgatják. Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy kezdeményezik-e az előzetes letartóztatást, bővebb tájékoztatást hétfőre ígértek.

A férfit és társait 2010. április 22-én, a kora délutáni órákban a Budapest, XIX., Vakbottyán utcában a akarták igazoltatni a rendőrök, mivel úgy tudták, hogy a gépkocsijuk lopott, illetve lopott rendszámmal van ellátva. A terepjáró azonban kitért a rendőri intézkedés elől, és majdnem elgázolta a rendőröket.

A nyomozók ezután üldözni kezdték a terepjárót, és gépkocsikból álló ellenőrző pontot, útakadályt állítottak a menekülési útvonalra. A lopott kocsi azonban áthajtott az útjába állított autókon, és több, közelben parkoló kocsit is összetört. Ezután a helyszínre érkező rendőrök több célzott lövést adtak le az autóra, amelynek így is sikerült elmenekülnie.

Néhány utcával arrébb a terepjáró három utasa - a gépkocsit hátrahagyva - gyalogosan menekült tovább, közülük egy főt a helyszín közelében elfogtak a rendőrök a polgárőrség segítségével. Néhány órával később a gépjárműbűnözés elleni osztály munkatársai elfogták a terepjáró másik utasát is. Harmadik társuk ellen a BRFK országos elfogatóparancsot bocsátott ki, ő csütörtökig szökésben volt. - olvasható a rendőrség honlapján.