Egykori pártja támadja az ÁSZ alelnökének jelölt polgármestert

Vágólapra másolva!
Saját boldogulását helyezi előtétbe Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester, ha elvállalja az ÁSZ alelnöki posztját - közölte a székesfehérvári MSZP. A helyi szocialisták szerint Warvasovszkynak polgármesteri programjának végrehajtására kéne koncentrálnia.
Vágólapra másolva!

A székesfehérvári szocialisták szerint Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere egyéni boldogulását helyezi előtérbe, ha elfogadja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöki posztját. Az MSZP székesfehérvári szervezete keddi közleményében azt írta: a sajtóból értesültek arról, hogy Orbán Viktor kormányfő 12 évre Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár volt MSZP-s képviselőjét jelöli az ÁSZ alelnökének.

Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn jelentette be, hogy az ÁSZ elnökének Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt, alelnökének pedig Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár MSZP-SZDSZ támogatással megválasztott polgármesterét jelölte a frakció.

Warvasovszky 1998 óta Székesfehérvár polgármestere, 2001-től pedig három cikluson át az MSZP országgyűlési képviselője is volt, de többször szembefordult a párttal: 2009 áprilisában nem írta alá azt a nyilatkozatot, amelyet Bajnai Gordon még kormányfőjelöltként kért a képviselőktől, majd ő volt az egyetlen szocialista, aki nem szavazta meg a 2010-es költségvetést. 2010-re annyira megromlott viszonya a párttal, hogy kilépett az MSZP-ből, az országgyűlési választásokon sem indult, és bejelentette, hogy visszavonul a nagypolitikától.

Márton Roland székesfehérvári MSZP-elnök közleményében azt írta: szükségtelennek és indokolatlannak tartják, hogy a polgármester éppen most fejezze be fehérvári pályafutását, ahelyett, hogy valamit még megvalósítana a programjából, érthetetlennek tartják, hogy a Fidesz "szakértő helyett miért éppen egy 60. évét betöltő politikust javasolt 12 évre, havi másfél millió forintért egy állami poszt betöltésére".

Warvasovszky az MTI-nek azt mondta: a jelölés óriási megtiszteltetés számára, s több évtizedes, becsületes, szakmai munkájának az eredménye.