Illetlenségnek érezte volna saját hatáskörét tágítani Sólyom

Vágólapra másolva!
Sólyom László már a választások előtt megértette: nemkívánatos újabb öt évig az általa képviselt elnöki felfogás - derül ki a köztársasági elnök Heti Válasznak adott, a lap csütörtöki számában megjelenő interjújából. A leköszönő államfő tévképzetnek nevezte azt a jobboldali felfogást, hogy a jelenlegi alkotmány kommunista alaptörvény lenne. Sólyom az interjúban részleteset taglalta a Gyurcsány Ferenchez fűződő viszonyát is.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pált, az országgyűlés elnökét jelöli államfőnek Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be szerdai sajótájékoztatóján Szijjártó Péter, Orbán szóvivője. Az államfőjelöltről június 29-én szavaz a parlament: mivel a Fidesz és a KDNP kétharmados többséggel rendelkezik az országgyűlésben, minden valószínűség szerint Schmitt Pál lesz a következő államfő. Ha megválasztják, hivatalát augusztus 4-én veheti át a leköszönő Sólyom Lászlótól.

A köztársasági elnök ötéves ténykedését áttekintő, a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban Sólyom László azt mondta, egy ciklus alatt igyekezett elvégezni mindazt, amit megválasztásakor célul tűzött ki. Az államfő azt állította: már a választások előtt megértette, hogy nemkívánatos újabb öt évig az általa képviselt elnöki felfogás. Ezt nem volt könnyű tudomásul vennie, de jó lelkiismerettel fejezi be munkáját - mondta Sólyom a hetilapnak.

Az augusztusban leköszönő államfő azt mondta, kudarcként éli meg, hogy húsz év alatt sem sikerült megváltoztatnia "azt a jobboldalon beégett tévképzetet, amely szerint a jelenlegi kommunista alkotmány", holott az teljesen új, csak a törvény sorszámozása maradt a régi.

Sólyom a Heti Válasznak elmondta, a május 29-én hivatalba lépett új kormányfővel, Orbán Viktorral "komoly beszélgetésük" volt. A miniszterelnök még a 29 pontot tartalmazó intézkedési csomag bejelentése előtt tájékoztatatta az államfőt a gazdasági elképzeléseiről. "Bár eszmei alapjainkban sok a közös vonás, ugyanaz a mércém az új kormánnyal szemben, mint mindig is volt. Jeleznem kell, hogy a mostani törvénydömpingnek megvannak a hátulütői. Nemcsak technikai, hanem sokszor elvi szinten is" - fogalmazott az interjúban Sólyom László.

Nem kizárt, hogy közéleti szerepet vállal

Arra a kérdésre, hogy veszélyben érzi-e az alkotmányosságot, az államfő azt válaszolta: "a kétharmados többség benne van a rendszerben, elő is fordult már". Sólyom úgy véli, a mai parlamenti többség szándékairól a nyilatkozatok alapján keveset tudhatunk, az aggódó hangok némelyike pedig hiteltelen. "Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták" - fogalmazott a leköszönő köztársasági elnök.

Arra a felvetésre, hogy immár a harmadik miniszterelnökkel dolgozik együtt, Sólyom László azt mondta, hogy a Gyurcsány Ferenccel való szembenállását alaposan tárgyalta a sajtó, Bajnai Gordonnal korrekt munkakapcsolatot alakítottak ki.

Gyurcsány Ferenc, korábbi kormányfőhöz fűződő viszonyáról beszélve Sólyom László felidézte a 2006-os önkormányzati választások éjszakáján tett nyilatkozatát. A hetilapnak azt mondta, muszáj volt kimondania, hogy a miniszterelnök magatartása nemcsak morális válságot okozott, hanem a demokrácia alapjai is veszélybe kerültek.

"Már a 2006 nyarán elfogadott Gyurcsány-csomag idején megfogalmaztam: a demokrácia alapkérdése, lehet-e a választások előtt megígértek gyökeres ellenkezőjét csinálni. A bizalmi szavazás idején egyrészt felszólítottam a Fideszt az ülésterembe való visszatérésére, másrészt leszögeztem: a parlament arról is szavaz, hogy elfogad-e ilyen módszereket a hatalom megtartására. Elfogadta, és ezt én nem tudtam elfogadni" - jelentette ki az államfő.

Arra a kérdésre, nem merült-e fel benne, szélesebb hatáskörrel többet érhetett volna el, Sólyom László úgy válaszolt: amikor elnök lett, tisztában volt a jogi lehetőségekkel, és illetlenség, ha az ember pozícióba kerülve lát neki hatásköreit tágítani.

A leköszönő köztársasági elnök a hetilapnak azt mondta, "esze ágában sincs" pártpolitizálni, de nem zárja ki, hogy a jövőben közéleti szerepet vállaljon.