Keddig kell eltávolítani a kampányplakátokat

Vágólapra másolva!
Május 25-ig el kell távolítaniuk a pártoknak a kampányplakátokat az utcákról. A plakátokat annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek az érdekében elhelyezték. A határidő után az önkormányzatok is leszedhetik a hirdetéseket és kiszámlázhatják az eltávolítás költségeit.
Vágólapra másolva!

Öt napjuk maradt az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson indult pártoknak és jelölteknek arra, hogy eltávolítsák a kampányban a közterületeken elhelyezett plakátjaikat. A választás után több mint három héttel az ország számtalan pontján láthatók még villanyoszlopokra, házfalakra kihelyezett választási plakátok. A választási törvény szerint a második forduló napjához képest egy hónapon belül, tehát idén május 25-éig kell eltüntetni ezeket a hirdetéseket.

A jogszabály szerint a plakátokat annak kell eltávolítania, aki azokat elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. A kampány időszakában az érintett szervezetek engedély nélkül készíthettek plakátot.

Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezekben az ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén. Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd ennek költségét kiszámlázhatják.

A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló kampányoszlopokat helyezett ki a közterületekre; a jelöltek és a pártok ezekre ingyenesen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat. Az önkormányzatok így próbálták megelőzni a vadkampányolást, vagyis azt, hogy a pártok aktivistái a plakátokat házfalakra, villanyoszlopokra, telefonfülkékre, aluljárók falára vagy hidakra ragasszák fel. A főváros néhány utcájában még az előző önkormányzati választás idejéből származó plakátok is láthatók.