Mesterházyt választotta frakcióvezetőnek az MSZP

Vágólapra másolva!
Újra Mesterházy Attilát választotta frakcióvezetőnek hétfői alakuló ülésén az MSZP képviselőcsoportja. A megcsappant számú szocialista frakció döntő többsége a korábbi miniszterelnök-jelöltet támogatta, csak hárman nem szavaztak rá. Mesterházy az előző ciklus végén, egy évig már irányította a frakciót.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attilát választotta frakcióvezetőnek az MSZP képviselőcsoportja a hétfői, alakuló ülésen - tudta meg az [origo] egy névtelenséget kérő, a szocialista vezetéshez közeli forrásból. Az ülésen résztvevő 55 képviselő nagy többsége - ötven fő - szavazott Mesterházyra, hárman nem támogatták, míg két voks érvénytelen volt.

Hétfőn 10 órától tartotta alakuló ülését az MSZP 59 főre csökkent frakciója. Az elnökség javaslata volt, hogy Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezető töltse be továbbra is a posztot.

Az alakuló ülés napirendjén szerepel a szervezeti és működési szabályzat elfogadása. Ennek tervezete szerint a jelenlegi munkacsoporti rendszer helyett a jövőben kabinetrendszerben működnének, a képviselőcsoport nyolc szakmai kabinetet hozna létre.