Több rendőrt és más életet ígért az országjárásra induló Orbán

Vágólapra másolva!
Kódolt cigányozásnak nevezte a Fidesz első, a közbiztonságról szóló nemzeti konzultációján elhangzottakat egy roma egyetemista. Ózdon a helyi, többnyire fideszes kötődésű vezetők mondták el problémáikat, Orbán Viktor pedig kéréseiknek megfelelve több rendőrt, a pedagógusokat védő törvényt, a fogdák újbóli megnyitását ígérte, és azt, hogy a kormányalakítás után két héttel jobb lesz az élet.
Vágólapra másolva!

Ózdon kezdte el kedden országjáró körútját Orbán Viktor, aki a választások második fordulója utáni hétfőn jelentette be, hogy pártja nemzeti konzultációra készül, hogy megismerje az emberek véleményét azokról a problémákról, amelyek a Fidesz szerint a legtöbb gondot okozzák az ország számára. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város Művelődési Házában a térség képviselői, a megyei és a városi rendőrkapitányságok vezetői, helyi jegyzők, térségi képviselők, polgárőr vezetők, civil szervezetek és oktatási intézmények vezetői várták Orbán Viktort és Pintér Sándor kijelölt belügyminisztert, hogy a közbiztonságról konzultáljanak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Pintér Sándor (balra) és Orbán Viktor

A terménylopásokat, betöréseket, csoportos garázdaságot, az öregek és a pedagógusok elleni erőszakot panaszolták felszólalásaikban azok a helyi vezetők, akik a városi és a megyei rendőrkapitány mellett szót kaptak a több mint háromórás rendezvényen. Egy helyi újságíró szerint csak fideszes és független képviselők ültek a teremben, a felszólaló iskolaigazgató is a KDNP helyi elnöke volt. Mindannyian főleg olyan kérésekkel álltak elő, amelyekről a Fidesz kampányában vagy a választások óta eltelt időben a párt vezetői már beszéltek: több rendőrt és szigorúbb törvényeket kértek a leendő kormánytól.

"Ne adjuk fel túl korán az álmainkat. Gyerekkoromban sem a kertajtót sem a lakást nem kellett bezárni, nem kellett áramot vezetni a kiskertünket körülvevő kerítésbe, mégsem lopták el a terményt, és nem kellett fegyveres őröket küldeni az erdőbe, hogy ne lopják el a fát" - válaszolta a panaszosoknak Orbán Viktor, aki záróbeszédében megígérte, hogy "minden faluban lesz rendőr, mindenhol lesz több rendőrőrs, lesz körzeti megbízott, ki fogjuk nyitni a fogdákat. Két héten belül más lesz itt az élet".

Ahogy a kampányban, Orbán most is csak általánosságokban beszélt arról, hogy mire készülnek kormányon. Konkrét tervként említette, hogy az országgyűlés első ülésnapján benyújtják azt a törvény, amely megvédi a pedagógusokat az erőszaktól, és hogy a jövőben a kis értékű lopásokat is a rendőrség fogja kezelni, de ezekről a tervekről most sem árult el részleteket. "Pintér Sándornak nem az a feladata, hogy népszerű legyen, hanem hogy sikeres, és ehhez meg is kap minden felhatalmazást" - mondta Orbán azt ígérve, hogy a bűnözőkkel szemben is szigorúbban fognak fellépni.

"Az emberek szubjektív biztonságérzetét lehet növelni azzal, ha több rendőrt küldünk az utcára, de ha csak a létszámot növeljük, akkor csak több százzal több tehetetlen rendőr lesz az utcákon" - mondta Vereckei Csaba megyei rendőrkapitány, aki Varga László ózdi kapitánnyal együtt azt kérte Orbánéktól, hogy adjanak több jogosítványt a rendőröknek. "Inkább több bátor oroszlán, mint gyáva nyúl, én is ezt vallom" - mondta Orbán, de szerinte gyors változásra van szükség, ezért azzal érhetnek el eredményt, ha több rendőrt küldenek a térségbe.

A felszólalók eleinte kerülték hozzászólásaikban azt, hogy nyíltan beszéljenek a romák és a többségi társadalom konfliktusáról, de a borsodi cigányvajda azzal kezdete nagy tapssal jutalmazott mondandóját, hogy kijelentette: ki kell mondani, hogy van cigánybűnözés. Orbán Viktor a Lungo Drom korábban felszólaló képviselőjével egyetértve azt mondta, nem hisz abban, hogy van megélhetési bűnözés, de azt is hozzátette, hogy különbséget kell tenni a tisztességes és bűnöző cigányok között is, mert " ha mindenkit egy kalap alá veszünk, nem tudjuk megoldani a romakérdést Magyarországon". A leendő miniszterelnök szerint a következő kormány kiemelten fog foglalkozni a roma ügyekkel, ezért a területet külön államtitkár, Balog Zoltán fogja felügyelni. "Az ő személye azt mutatja, hogy elképzeléseink szerint ezt a problémát nem lehet megoldani az egyházak nélkül" - mondta Orbán.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A borsodi cigányvajda hozzászólása

Kódolt cigányozásnak nevezte a hozzászólások egy részét a rendezvény végén az [origo]-nak a roma származású Balogh Artúr. A miskolci egyetem politológus hallgatója szerint a felvázolt tervekkel a kormány nem lehet megoldani a problémát, egyszerűen csak biztonsági kérdést csinál belőle a Fidesz, a tervezett intézkedések nagy része csak "felületi kezelés".