Vágólapra másolva!
Akárcsak 2002-ben, szombat esti balesetekor is közepesen ittas állapotban volt Stohl András. A rendőrség közleménye szerint a színész-műsorvezető "közepes fokban" volt ittas, ami az orvosszakértői ajánlás szerint 1,51 és 2,5 ezrelék véralkohol-szintet jelent. Ilyen állapotban az emberek már bizonytalanul állnak a lábukon, de úgy érzik, mindenre képesek.
Vágólapra másolva!

Közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban a kirendelt orvos szakértő véleménye szerint a május 8-án hajnalban közúti balesetet okozó Stohl András színész-műsorvezető. - közölte kedden a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az esetleges "egyéb jellegű befolyásoltságról" - vagyis, hogy Stohl fogyasztott-e kábítószert - egy hét múlva készül el a szakvélemény. Stohl András a baleset után elismerte, hogy ittasan karambolozott Fót közelében. A balesetben két ember sérült meg. Egyikük combtörést szenvedett, ezért meg kellett operálni.

Stohl autóját a rendőrök lefoglalták, a járművet igazságügyi műszaki szakértő vizsgálja. A színész autójában talált távcsőről kiderült, hogy - a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben - egy első generációs, úgynevezett BN-2-es, kereskedelmi forgalomban is kapható távcső, ami nem számít haditechnikai eszköznek. A rendőrség szerint az ügyben közúti baleset gondatlan okozása miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen indult eljárás.

A közepes fokú alkoholos befolyásoltság az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet állásfoglalása szerint 1,51 és 2,5 ezrelék véralkohol-szintet jelent. Az [origo]-nak korábban nyilatkozó dietetikus szerint ilyen fokú ittasság esetén egyesek már erőszakosan viselkednek, bár már nem tudnak megállni egyenesen, imbolyognak. Vérnyomáscsökkenés és hányás is jelentkezhet, az önkontroll minimális. Az ilyen mennyiségű alkoholt fogyasztott - már részegnek nevezhető - ember úgy érzi, mindenre képes (Stohl 2002-es balesete után 1,7 ezreléknyi alkoholt találtak a vérében, az érték 1,9 ezrelék lehetett, amikor autójával az árokba sodródott).