A Fidesz azt állítja, már 1,7 millió ajánlószelvénye van

Vágólapra másolva!
A Fidesz saját összesítése szerint már közel van a kitűzött célhoz, a kétmillió ajánlószelvényhez. A párt operatív igazgatója szerint jelöltjeiknek összesen 1,7 millió céduléjuk van, de tovább folytatják a gyűjtést.
Vágólapra másolva!

Már 1,7 millió ajánlószelvény van a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjeinek birtokában - jelentette be kedden Nyitrai Zsolt a Fidesz operatív igazgatója. Nyitrai szerint a cédulák gyűjtése tovább folytatódik, mert a cél a kétmillió ajánlószelvény összegyűjtése.

Korábban Nyitrai azt mondta, azért nem állnak meg a törvényben előírt, körzetenként 750 ajánlószelvénynél, mert nekik fontos "a kézfogás és a párbeszéd" a választókkal, a kopogtatócédulák gyűjtése pedig lehetőséget ad arra, hogy aktivistáik személyesen találkozzanak kétmillió emberrel.

A Fideszt több kisebb párt, a Jobbik, az LMP és az MDF is bírálta, amiért nem elégszik meg a körzetenként 750 cédulával, hanem kétmillió ajánlást akar összegyűjteni. A kritikusok szerint ezzel a Fidesz megsérti a demokráciát, mert szándékosan megnehezíti más pártok elindulását. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője erre úgy reagált, ezek a pártok nem értik a politika lényegét, ami szerinte az emberekkel való találkozásra épül.