Sertések összezsúfolása miatt indult állatkínzásért eljárás

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Állatkínzás megalapozott gyanúja miatt hét román állampolgár ellen indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság, miután 139 sertést három kisteherautóba zsúfolva akartak Romániába vinni - közölte csütörtökön honlapján a rendőrség. A járőrök a Bajai úti körforgalomnál állítottak meg a járműveket kedd éjszaka. A rendőrök látták, hogy mindhárom járműben disznókat szállítanak, zsúfoltan, a rendőrségi közlemény szerint borzasztó körülmények között. A sofőrök azt mondták, hogy a sertéseket Baján vásárolták, onnan akarták Romániába kivinni őket, és állították: fogalmuk sem volt arról, hogy milyen szabály vonatkoznak az élő állatok szállítására. Az állatokat a rendőrség a nagylaki állategészségügyi állomásra vitte.