Nem hergeli Orbánnal ellenzőit a Fidesz

Vágólapra másolva!
A korábbi ígéretek ellenére sem indul országjárásra Orbán Viktor Fidesz-elnök, a vidéki terepmunkát a párt más vezetőire hagyja. Egy vidéki választókerületi elnök szerint a két forduló közti hajrára tartogatják az erejét, egy fideszes képviselő szerint pedig nem akarják felhergelni a passzív, de potenciálisan MSZP-s szavazókat. A felmérések szerint a Fidesznek nem lenne jó, ha túl magas lenne a részvétel.
Vágólapra másolva!

Nem akarja jelentősen növelni a választási részvételt, ezzel pedig mozgósítani a potenciális szocialista szavazókat - magyarázták az [origo] által megkérdezett fideszes források, miért nem indul a március 15-i fideszes kampánynyitó után sem országjárásra Orbán Viktor pártelnök, és miért nincs egyetlen nyilvános programja sem feltüntetve a párt honlapjának eseménynaptárában. Korábban a Fidesz azt közölte, hogy Orbán csak az utolsó, kevesebb mint egy hónapban vesz részt kampányrendezvényeken, a Magyar Nemzet a múlt héten azonban már azt írta, hogy Orbán legfeljebb az utolsó napokban vesz részt a Fidesz politikusainak országjáró körútján.

"Nyilván mindenki Orbánt akarta elhívni minden létező fórumra, de fentről leintették őket" - mondta az [origo]-nak a Fidesz egyik, a pártfegyelemre hivatkozva névtelenséget kérő választókerületi elnöke. Szerinte látszik, hogy Orbán nem akar "vidéken haknizni", ehelyett inkább konferenciákra jár (csütörtökön például az EU-tagországok budapesti nagyköveteivel találkozott, március 9-én a Vállalkozók és Munkaadó Országos Szövetsége, egy héttel korábban pedig Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén vett részt). Forrásunk úgy tudja, hogy a pártelnök a két forduló közt az esetleg billegő egyéni körzeteket járja majd végig.

Nem hergelni a szocialistákat

"A szocik nagyon szeretnének Orbánnal konfrontálódni, ezzel próbálják feltüzelni a saját híveiket" - mondta egy névtelenséget kérő fideszes képviselő, aki példaként említette, hogy Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje március 15-i beszédében is személyesen Orbánt támadta, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz-elnök még nem kért bocsánatot a baloldaliaktól, amiért egyik tusnádfürdői beszédében kijelentette: a baloldal, amikor csak teheti, ráront a nemzetre. Forrásunk szerint azért is tartják távol Orbánt a kampánytól, hogy a konfliktussal ne aktivizálják a passzív szocialista szavazókat, akik ugyan most nem szavaznának az MSZP-re, de az Orbán-gyűlöletre építve, esetleg rá lehet őket bírni a voksolásra.

Orbán kitért Mesterházy elől is. Mesterházy csütörtökön három időpontot javasolt Orbánnak, amikor vitára várja a Fidesz elnökét. A Fidesz mindössze annyit reagált, nem döntöttek arról, hogy Orbán Viktor részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán.

A Fidesznek a túl magas választási részvétel sem érdeke. A Tárki februári becslése szerint 63-65 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 53-55 százalékára számíthat (ami a parlamenti mandátumok kétharmadát jelentheti). Ha azonban a részvétel 65 százalék fölött lenne, az a Tárki szerint nem kedvezne a Fidesznek, mert a bizonytalanok köréből más pártok tudnának szavazatokat szerezni. A politikailag kevésbé aktív középréteg az MSZP-re vagy az MDF-re, az értelmiség politikailag bizonytalan része az LMP-re, a rossz társadalmi helyzetben élők pedig a Jobbikra szavazhatnak a Tárki szerint.

A Nézőpont Intézet legutóbbi, március közepén készült felmérése azt mutatja, hogy a Fidesz aktív és potenciális szavazótábora közt csak 3 százaléknyi a különbség (53 százalék a támogatottsága az aktív szavazók közt, 56 százalék a potenciális Fidesz-szavazók aránya), más pártok esetében azonban, arányaiban jóval nagyobb ez a különbség: az MSZP és a Jobbik támogatottsága az aktív szavazók közt egyaránt 12-12 százalék, de ezt potenciálisan mindkét párt 16 százalékra növelheti.

Pozitív üzenetek

Orbán nyilvános megszólalásaiban sem támadja olyan hevesen a szocialistákat, mint korábban (bár március 15-i beszédében megüzente: ideje csomagolniuk). Ehelyett inkább pozitív jövőképet igyekszik felvázolni. Március 15-i beszédében többek közt azt mondta, a választás napja "a mi forradalmunk" lesz, a "gyors, átütő, megrendítő változás, az igazság pillanata". Saját híveit szavazásra buzdította, mint mondta: a Fidesz az egyetlen olyan párt az országban, amelyik képes nemzeti egységet teremteni.

A pozitív jövőképet hangsúlyozta a Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényein is. Az előbbin például csatlakozott a Demján Sándor által ismertetett javaslatcsomaghoz, amelyben egyebek mellett a versenyképes adórendszer, a piacteremtés, a hazai kis- és középvállalkozások fellendítése és az euró bevezetése szerepel. Azt ígérte, hogy a "más európai országokban alkalmazott arányokat kell biztosítani a magyar cégeknek a közbeszerzéseknél".

Orbán a Fidesz március közepén bemutatott programjában is a nagyszabású víziókra koncentrál. Azt írja a program bevezetőjében, bizakodással tölti el az a tudat, hogy "mi magyarok nagy lehetőség előtt állunk, hiszen ma jóformán mindenki egyet akar Magyarországon: változást". "Olyan kormány kell, amely odafigyel az emberekre, meghallgatja őket, tiszteletben tartja a különbözőségüket, megérti a problémáikat" - írja Orbán (a Fidesz programjáról itt olvashat részletesen).