Megkezdődött a Molnár Oszkár elleni per

Vágólapra másolva!
Százötvenhét felperes vár kártérítést Molnár Oszkár edelényi polgármestertől abban a pénteken kezdődött perben, amelyet azért indítottak, mert a politikus korábban kijelentette, roma asszonyok szándékosan ártanak születendő gyermeküknek. A parlamenti választáson függetlenként induló Molnár pere pénteken kezdődött meg a Borsod megyei bíróságon.
Vágólapra másolva!

Pénteken megkezdődött a Molnár Oszkár edelényi polgármester ellen indított polgári per a keresetlevél ismertetésével a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon - közölte a bíróság szóvivője, Szabó József. Százötvenheten várnak anyagi és erkölcsi kártérítést, bocsánatkérést Molnár Oszkártól, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselőjétől.

A keresetlevél szerint a felperesek kérik, hogy a bíróság tiltsa el a további jogsértéstől Molnár Oszkárt, valamint fejenként 200 ezer forint nem vagyoni kártérítést is kérnek - mondta Szabó József.

Molnár Oszkár egy önkormányzati testületi ülésen korábban azt mondta, hogy a cigányok által többségében lakott településeken terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak: gyógyszert szednek be és gumikalapáccsal ütik a hasukat. A polgármester név szerint említett két községet: Szendrőládot és Lakot.

A felperesek korábban elmondták: nem engedik, hogy az asszonyokat csupán a származásuk miatt rágalmazás érje, ezért fordultak bírósághoz. Molnár januárban maga is feljelentést tett az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen.

A Fidesz hétfőn közölte, hogy megszűnt Molnár Oszkár országgyűlési képviselő Fidesz-tagsága, mivel az országgyűlési választáson függetlenként indul egy fideszes jelölttel szemben. Kettejük párharcáról szóló edelényi riportunkat itt olvashatja.