A vezérre várók és a lovagiasak - így alakultak a miniszavazások

Vágólapra másolva!
Lovagiasan viselkednek a nőkkel, ahogy az Orbán Viktor szerint egy magyar embertől elvárható, a leginkább lesújtó véleményük pedig az MSZP-ről és Mesterházy Attiláról van kérdéseinkre válaszoló olvasóinknak. A március 15-i beszédek élő közvetítése közben feltett kérdéseinkre érkezett válaszok alapján a szavazók 56 százalékának szüksége van egy vezérre.
Vágólapra másolva!

Március 15-én élőben követhették olvasóink Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Vona Gábor, a Jobbik elnökének beszédét. A beszédek közvetítése közben rövid kérdések tűntek fel, amelyekre olvasóink igennel vagy nemmel válaszolhattak. A miniszavazásokon feltett minden kérdésre több mint ezren válaszoltak, összegyűjtöttük a legérdekesebb szavazati arányokat.

A kérdéseinkre válaszoló felhasználókból a legnagyobb ellenérzéseket Mesterházy Attila beszéde váltotta ki a szavazati arányok - és a taps és fütty-próba - alapján. A szavazók mindössze 20 százaléka mondta azt, hogy bízik az MSZP megújulásában, 80 százalékuk azt mondta, erre nem lát esélyt. Ugyanilyen arányban utasították el a felhasználók azt a lehetőséget is, hogy az MSZP-re szavazzanak áprilisban. A szavazáson résztvevők többsége (53,35 százalékuk) azt állította, még soha nem hallotta beszélni Mesterházyt.

Orbán Viktor Nokia-dobozos poénja a szavazók 59 százalékának tetszett, 41 százalékuk viszont nem tartotta viccesnek. Beszéde közben a Fidesz miniszterelnök-jelöltje felvetette, hogy a magyar emberek lovagiasak a nőkkel - olvasóink 81 százaléka mondta ugyanezt magáról. A szavazók között többségben (59 százalék) voltak azok, akik nem szavaznának áprilisban a Fideszre, csak 41 százalékuk nyomta meg az "igen" gombot.

A felhasználók körében a legnagyobb sikert Vona Gábor Jobbik-elnök megnyilvánulásai aratták. A szavazók 65 százaléka például egyetértett vele abban, hogy Szlovákiát ki kellene zárni az EU-ból. 56 százalék szavazott arra, hogy szüksége van egy vezérre, ezt csak 44 százalék utasította el. A Jobbikot a szavazók 85 százaléka nem tartotta félelmetesnek, csak 15 százalékuk mondta azt, hogy tart a párttól.

Mindhárom politikus beszéde közben feltettük a kérdést, hogy javult-e a szavazók véleménye a szónokról a beszéd hatására. A szavazatok alapján a legkevésbé meggyőző Mesterházy Attila volt, aki csak a szavazók 21 százalékának tetszett. Orbán Viktorról a szavazók 38, Vonáról viszont a felhasználók 63 százaléka mondta azt, hogy javult róla a véleménye a beszéd hatására.