Súlyos sérüléseket szenvedett a Budapesten megkéselt taxis

Vágólapra másolva!
Egy 24 éves férfi csütörtök hajnalban megkéselte az őt szállító taxi sofőrjét a IX. kerületben. A fiatalember rossz anyagi helyzetével magyarázta támadását, miután a rendőrség elfogta. A taxis súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Taxisra támadt utasa csütörtök hajnalban a főváros IX. kerületében, a férfit súlyos sérüléssel szállították kórházba, a támadót elfogták - tette közzé honlapján a rendőrség. A közlemény szerint hajnali kettő óra körül a XI. kerületben a Feneketlen tónál intett le egy taxist egy fiatalember, majd megadott egy ferencvárosi úti célt.

A címre érkezve a taxis közölte a menetdíjat, melyet az utas nem fizetett ki, egy nála lévő késsel a sofőrre támadt és többször megszúrta. A dulakodást követően az utas elszaladt a helyszínről. A taxis rendőri segítséget kért, mentőket hívott, valamint kollégáit is értesítette. A kiérkező rendőröket a IX., Ecseri út és M5 kereszteződésénél álló taxisok intették le, akik megtalálták és visszatartották kollégájuk támadóját.

A rendőrök elfogták és előállították a 24 éves fiatalembert, aki a helyszínen elismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, anyagi gondjai miatt döntött úgy, hogy elveszi a taxis pénzét. A támadás során dulakodtak, végül nem sikerült pénzhez jutnia, ezért elmenekült a helyszínről. Futás közben egy bozótosba dobta kabátját és pulóverét, állítása szerint azért, hogy ruházata alapján ne ismerjék fel.

A taxis férfit kórházba szállították, a támadás során az elsődleges adatok szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A 24 éves fiatalembert a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága őrizetbe vette és eljárást indított rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.