Kiraboltak egy szegedi postát

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kiraboltak egy postahivatalt hétfő délelőtt Szegeden; az elkövető jelentéktelen összeggel menekült el a helyszínről, a bűncselekmény során senki sem sérült meg - közölte a rendőrség az MTI-vel. "A férfi dél előtt néhány perccel érkezett az Újvidéki utcai postára, ahol fegyvernek látszó tárggyal pénzt követelt. Miután az alkalmazott átadott neki egy jelentéktelen összeget, az elkövető elmenekült a helyszínről" - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Szenti Szabolcs azt mondta, hogy az ügyben rablás miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.