Baleseteket okoz a havazás a Dél-Dunántúlon

Vágólapra másolva!
Két súlyos sérültet követeltek eddig a Dél-Dunántól havas útszakaszai - közölte a rendőrség szerdán. Az ország délnyugati részén van, ahol már 5 centi friss hó esett. Zalában kamionok ütköztek és akadtak el, Baranyában pedig sok a koccanásos baleset.
Vágólapra másolva!

Több centi hó hullott szerda kora estig Baranyában, több helyen jelenleg is intenzíven havazik. A délelőtt óta tartó havazásban Szentlőrinc térségében már kilenc centiméter hó hullott, a megyében több helyen jelenleg is intenzíven havazik - közölte a Magyar Közút regionális ügyeletese.

Több útszakasz nehezen járható, így például a 6-os főút Hirdnél és a baranyai megyeszékhely üszögi elkerülője. A 6-os úton a Pécs és a Pécsvárad közötti kapaszkodósávban, valamint az 57-es úton a kozármislenyi emelkedőnél vesztegelnek kamionok - közölte a Magyar Közút regionális ügyeletese. A megyében bárhol előfordulhat hófúvás.

Az [origo] munkatársai is megerősítették szerda este, hogy a 6-os út mecseki szakasza nagyon nehezen járható, hófúvások alakultak ki, és ők is csak 40 kilométer per órás sebességgel tudnak közlekedni. Az egyik nagyobb emelkedőn pedig tömött sorban állnak a felkapaszkodni nem tudó kamionok. Délután az 58-as főút túronyi emelkedőjénél is elakadt egy nyári gumival közlekedő teherautó.

A rendőrség szerint sok a koccanásos baleset. A 6-os főúton Pécstől nem messze, a Cserkúti Csárda közelében egy személyautó megpördült és a jármű hátulja nekicsapódott egy tartálykocsi elejének. A balesetben ketten súlyosan megsérültek. Emiatt itt félpályán haladt a forgalom a helyszínelés idején.

Pécs tömegközlekedésében is komoly fennakadásokat okoztak a lefagyott utak: a keresztben álló, valamint az útszélén veszteglő buszokat az autósok is nehezen kerülgették.

Nem állják a havat a kamionok Zalában

Estig több mint tucatnyi esetben hívták segítségül balesetekhez a tűzoltókat Zala megyében, ahol a reggel óta tartó havazásban kamionok ütköztek össze és akadtak el, valamint autók csúsztak árokba - mondta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szerdán.

Délelőtt a 86-os főúton, Rédicsnél ütközött össze két kamion a csúszóssá vált úton, az egyik a szántóföldre sodródott. Kora este a 61-es főúton, a Nagykanizsához közeli bagolai elágazás felé akadtak el kamionok, mert a síkos úton nem tudtak felmenni az emelkedőn.

A nagykanizsai tűzoltóság ügyeletese elmondta: a laktanyából egy kivétellel minden jármű és azok személyzete a 61-es úton próbál segíteni az elakadt járműveken. A zalai-somogyi megyehatár térségében a csúszós úton elakadt kamionok és személyautók órák óta nehezítik a közlekedést. Az MTI helyszíni információi szerint mindkét irányba csak lépésben haladnak a kocsisorok. Négy járművel dolgoznak a helyszínen a tűzoltók, akik megpróbálják kihúzni a bajba került járműveket. A nap folyamán összesen 14 helyszínre hívták a tűzoltókat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Estére befedte a hó a 6-os főutat is

A Magyar Közút észak- és dél-dunántúli regionális ügyeletei szerint is Zala déli részén okoz inkább közlekedési nehézségeket a reggel óta lehullott 4-5 centiméternyi hó. Nagykanizsán és környékén hókásásak, letaposott hótól síkosak az utak, míg a megye északi részén többnyire sónedves, vizes vagy latyakos burkolaton haladhatnak a járművek.

A havazás már reggel óta tart, a nap eleji hóhelyzetről itt olvashat bővebben. A havazás még csütörtökön is kitart, a reggeli órákig pedig még lehetnek hófúvások. Nem sokkal 22.00 óra után a Nagykanizsa-Kaposvár-Pécs vonalon a legintenzívebb a havazás, a szakemberek még 2-8 centiméteres friss hóra számítanak az éjszaka. A várható időjárásról az [origo] Időjárás rovatában talál bővebb híreket.