Megrongálták a Szabadság téri szovjet emlékművet

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Vörös festékkel megrongálták a fővárosi Szabadság téren lévő második világháborús szovjet emlékművet hétfő kora reggel. Reggel 5 óra 40 perckor észlelték, hogy valaki a fémkordonon átmászva kiugrik az emlékmű mögül, majd elszalad - mondta el Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az MTI úgy tudja, a szovjet emlékműre a "gyilkosok", "1956" és az "árulók" szavakat festették fel. A rendőrség intézkedett a feliratok eltávolításáról, és az V. kerületi kapitányság rongálás miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított - mondta Kormos Endre.