Számok nélkül ígért új adórendszert Orbán Viktor

Vágólapra másolva!
Nem emelik meg a nyugdíjkorhatárt, viszont nőni fog az orvosok fizetése és a rendőrök létszáma - ígérte keddi tévéinterjújában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A TV2-nek adott interjúban a miniszterelnök-jelölt a családokat és a kisvállalatokat segítő adórendszert ígért, de jelezte: nem tud konkrét számokat mondani, mert nem ismeri pontosan a gazdaság helyzetét. Orbán kijelentette: számokat, százalékokat és milliárdokat soha nem fog mondani a kampány során.
Vágólapra másolva!

Újabb konkrét választási ígéreteket tett keddi televíziós interjújában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki ezúttal a TV2-nek beszélt pártja terveiről. A miniszterelnök-jelölt többek között az adókulcsokról, az állami megrendelésekről és a cigányok integrációjáról beszélt, de ismét jelezte: nem ismeri pontosan a gazdaság helyzetét, ezért nem tud pontos számokat mondani.

Orbán a TV2 Tények című hírműsorának adott interjúban azt mondta, a Fidesz mérete alapján akar különbséget tenni a vállalkozások között, és alacsonyabb adókulcsot alkalmazna a kis- és középvállalkozásokra. A vállalatokat azzal segítenék, hogy az állami megrendelések kifizetésének határidejét a jelenlegi 90-120 napról előbb 30, majd 8 napra csökkentenék. A pártelnök közölte azt is, hogy a családok számára kedvező adókulcsokat akarnak bevezetni, vagyis nem támogatják az egykulcsos rendszert: "azoknak, akik gyermeket nevelnek, ugyanolyan jövedelem után kevesebb adót kell fizetniük" -mondta Orbán.

A Fidesz által tervezett adócsökkentés mértékéről azt mondta: "nagyon csökkentenék" az adókat, "amennyire csak lehet". Mikor azonban a műsorvezető konkrét számokra kérdezett, Orbán közölte: százalékok, határidőket, milliárdokat sem most, sem a későbbiekben nem fog mondani a kampány során, mert nem akar össze-vissza ígérgetni, számokkal dobálózni. Mint mondta, nem tartja valósnak azokat az adatokat, amelyeket a kormány megoszt az országgal, és amíg nem tudják, "mennyi csontváz van a szekrényben", nem is tudnak ilyen részletekbe belemenni.

(Bajnai Gordon kormányfő korábban ugyanezt a kifejezést használva kijelentette: nincsenek csontvázak a szekrényben, és a kormány lehetőséget fog biztosítani a pártoknak, hogy belenézhessenek a költségvetési számokba. A Fidesz ezzel a lehetőséggel nem élt, szerintük ugyanis fiktív számokról van szó.)

A politikus megismételte a kórházi várólisták megfelezéséről és a rendőrök létszámának növeléséről tett ígéretét, amelyekről hétfői interjújában a Hír TV-nek beszélt (erről itt talál részleteket). "Fel kell emelni az orvosok és ápolók fizetését" - mondta, de nem fejtette ki, hogy mekkora emelést tart szükségesnek. Viszont hozzátette, nem csupán emelni akarják a rendőrök számát, de minden településre körzeti megbízottat akarnak állítani.

A cigányság integrációjáról az interjúban Orbán azt mondta, hogy rövid távon közmunkában és új munkahelyekben, hosszú távon az oktatásban látja a megoldást. A pártelnök azt is megígérte, hogy a Fidesz nem fogja megemelni a nyugdíjkorhatárt, mivel szerintük erre nincs szükség. Mivel szerinte jelenleg a létfenntartás is gondot okoz a nyugdíjasoknak, ezért nem nyugdíjmodellekben kell gondolkodni, hanem az "itt és most élő" nyugdíjasokkal kell foglakozni - mondta. Kijelentette: a Fidesz garanciát vállal a nyugdíjának reálértékének megőrzésére. Arról is beszélt, hogy kormányra kerülése esetén "lesz számonkérés", de az nem pozíciókhoz, hanem döntésekhez fog kötődni.

(Az interjút teljes terjedelmében a TV2 honlapján, itt nézheti végig.)