Petesejt-kereskedelem gyanúja miatt kutattak át egy magánklinikát

Vágólapra másolva!
Emberi test tiltott felhasználása, azaz tiltott petesejt-kereskedelem miatt nyomoz a rendőrség egy budapesti magánklinika ellen, amely 200 ezer forintos kedvezményt kínált petesejtjeiket felajánló nőknek. A rendőrség a héten házkutatást tartott a meddőségi magánklinikán, amely ártatlannak tartja magát.
Vágólapra másolva!

Tiltott petesejt-kereskedelem gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy budapesti meddőségi magánklinika ellen, ahol a héten házkutatást is tartottak - írja a szombati Magyar Nemzet. A klinikán a gyanú szerint anyagi ellenszolgáltatásért adományozhattak nők petesejtet, noha ezt törvény tiltja. A nyomozásról szóló információt a rendőrség is megerősítette.

A lap szerint a nyomozók orvosi dokumentációkat foglaltak le a Ciris Nemzetközi Reprodukciós Intézetben tartott házkutatás során. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) "emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt" folytat büntetőeljárást: az állampolgári feljelentés miatt indított nyomozás során ugyanis felvetődött a gyanú, hogy az óbudai klinikán meghirdetett programban anyagi ellenszolgáltatást kapnak a nők.

Erre a klinika honlapján található hirdetés utal, amely szerint 200 ezer forint kedvezményt kapnak azok a lombikbébi-programban résztvevő nők, akik vállalják, hogy levett petesejtjeik egy részét más meddő pároknak ajánlják fel. Maga a petesejt-felajánlás ugyan nem jogellenes, de azért kedvezményt adni már bűncselekmény, mivel az egészségügyi törvény szerint Magyarországon tilos emberi testrészeket - így petesejteket is - anyagi ellenszolgáltatásért eladni vagy beszerezni - írja a Magyar Nemzet egy szakjogászra hivatkozva.

A Ciris klinika szerint ugyanakkor semmilyen törvénysértést nem követtek el, mert a 200 ezer forintos kedvezményt nem a petesejtekért, hanem a lombikbébi-programban való részvételért ajánlották a jelentkezőknek. Az intézmény szerint piaci konkurensei próbálják a klinikát lejáratni, ezért tett feljelentést ellenük az ismeretlen magánszemély.