Somogyban nem indul közösen az MDF és az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Nem tudtak megállapodni az együttműködés részleteiről, így nem indul közösen az áprilisi országgyűlési választáson az MDF és az SZDSZ somogy megyei szervezete. A két párt Budapesten együttműködik.
Vágólapra másolva!

Nem köt választási megállapodást az SZDSZ Somogy megyei szervezete az MDF-fel - közölte Pintér Lóránd, az SZDSZ Somogy megyei választmányának elnöke szerdán este. Az SZDSZ és az MDF Somogy megyei szervezetei szerdai választmányi üléseiken nem tudtak közös záródokumentumot elfogadni, ezért nem lesz együttműködés.

Mivel a megállapodás nem jött létre, Somogy megye hat választókerületéből az MDF által három választókerületben indulásra kért liberális jelölteket az SZDSZ Somogy megyei szervezete nem delegálja a közös induláshoz.

Az MDF és az SZDSZ választási együttműködési szándékát január közepén ismerte el Herényi Károly, az MDF alelnöke. Herényi szerint az MDF megyei szervezetei maguk dönthetik el, hogy együttműködnek-e az SZDSZ-szel, pártszintű együttműködés nem lesz.

A két párt Budapesten közösen indít egyéni jelölteket a választáson, a 32 fővárosi választókerületből 17-ben SZDSZ-es politikus indul az MDF jelöltjeként. Az együttműködés több konfliktust okozott az MDF-en belül.