Még bizonytalan, hogy mikor adják ki Farkas Pétert

Vágólapra másolva!
Az Andorrában őrizetben lévő Farkas Péter olimpiai bajnok kiadatásának időpontja még bizonytalan - olvasható a Magyar Nemzetben. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium január 11-én küldte el kiadatási kérelmét Andorrának, a pireneusi ország azonban még nem reagált a dokumentumra.
Vágólapra másolva!

Nem tudni még, mikor szállítják Magyarországra Farkas Pétert; a jogerősen elítélt birkózó kiadatásának időpontját az andorrai jogszabályok határozzák meg - írja a szerdai Magyar Nemzet. Az ügyben eljáró Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) január 11-én továbbította a kiadatási kérelmet az andorrai hatóságoknak, de hivatalos válasz még nem érkezett a törpeállam hatóságaitól.

A lapnak az IRM nem tudott felvilágosítást adni arról, hogy Andorrának milyen jogszabályai vannak a kiadatásra, erre azonban Európai Uniós jogszabályok szerint nem is lenne lehetősége. Andorrának nincs határidős kötelezettsége a válaszadásra. Az 1992-ben birkózásban olimpiai aranyérmet szerző Farkast a magyar hatóságok jogerősen hét évi fegyházbüntetésre ítélték korábban, és december 26-án fogták el a pireneusi ország egyik szállodájában (a témáról bővebben itt olvashat).