Bajnai megszorítások árán is bevezetné az eurót 2014-ben

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon 2014-ben bevezetné az eurót, akár újabb megszorítások árán is - mondta a magyar kormányfő a New York Timesnak. Soros György szerint példaértékű a magyar gazdaság talpra állítása, és elképzelhetőnek tartja az euró 2014-es bevezetését.
Vágólapra másolva!

A Görögországot és néhány más dél-európai országot sújtó pénzügyi válság ellenére Magyarország minden korábbinál jobban elkötelezett az euró mielőbbi bevezetése mellett, még akkor is, ha ennek a célnak az elérése további megszorításokat jelent - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a The New York Times on-line kiadásának pénteken.

A lap idézte Soros György magyar származású milliárdos üzletembert, aki szerint a magyar gazdaságot talpra állító sikeres lépések például szolgálhatnak Görögország, Portugália és Spanyolország számára. Soros a Világgazdasági Fórum múlt havi tanácskozásán a svájci Davosban "nagyon, nagyon keménynek" nevezte, amikor egy ország a gazdasági visszaesés közepén kényszerül erőteljesen csökkenteni a kiadásokat. "Magyarország megtette ezt, rendkívül rövid idő alatt összeszedte magát, tehát végrehajtható az euró 2014-es bevezetése" - mondta.

A The New York Times megjegyezte, hogy Magyarországon kívül Lengyelország, Lettország és Észtország szintén azon országok közé tartozik, amelyek továbbra is meg van győződve arról, hogy érdemes vállalni a sok fájdalmat egy tartósabb jólét feltételeinek megteremtése érdekében.

A magyar miniszterelnök - aki a múlt héten találkozott George Papandreou görög kormányfővel - Görögországnak is azt tanácsolja, hogy alkossa meg a saját megszorító csomagját. Indoklása szerint ez az egyedüli útja egy olyan gazdaság megteremtésének, amely képes versenybe szállni Európa legsikeresebb országaival, köztük Németországgal, Franciaországgal és Hollandiával.

Bajnai az újságnak hangsúlyozta: Magyarországnak elég versenyképesnek kell lennie, hogy az euró bevezetése miatt ne kerüljön nem fenntartható helyzetbe. Emiatt is nagyon fontosak az elkövetkező években végrehajtandó szerkezeti reformok - tette hozzá.

A The New York Times idézte Darvas Zsoltot, a Bruegel brüsszeli független gazdasági kutatóközpont makroközgazdászát, aki úgy érzi, "Bajnai segített abban, hogy Magyarország helyes irányt vegyen. A Bajnai-kormány megkezdte néhány valódi reform bevezetését" - mondta, bár megjegyezte, hogy az IMF-korlátok miatt a kormánynak nem sok választása volt. Értékelése szerint Bajnai Gordon megpróbálta megkerülni a politikai érdekeket.