Politológusok alkudoztak Almássy és Dávid Ibolya vitájában

Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya MDF-elnök szerint Giró-Szász András politológus és Tombor András, Orbán Viktor korábbi tanácsadója bízták meg Almássy Kornélt, hogy induljon el ellene a pártelnöki székért, majd ők vonták vissza, miután kirobbant az UD Zrt. ügye. A pártból kizárt Almássy az általa indított polgári perben is azt állította, az őt és családját ért fenyegetések miatt lépett vissza.
Vágólapra másolva!

Az MDF-ből 2008-ban kizárt Almássy Kornél képviselő nem fenyegetés vagy zsarolás hatására lépett vissza az MDF elnökjelöltségétől, hanem mert megbízói, Giró-Szász András politológus, a Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója, illetve Tombor András, Orbán Viktor Fidesz-elnök korábbi tanácsadója visszaléptették - állította Dávid Ibolya, az MDF elnöke az Almássy által ellene és a párt ellen indított polgári per szerdai tárgyalási napján.

Almássy 2009 áprilisában indított polgári pert Dávid Ibolya ellen. Korábban feljelentést is tett rágalmazás miatt, de az Országgyűlés nem függesztette fel a pártelnök mentelmi jogát. Hasonló, magánvádas eljárásokban ez bevett gyakorlat, de Dávidot (illetve Herényi Károly korábbi frakcióvetetőt) akkor sem adta ki a szocialista többség, amikor közvádas eljárásban az ügyészség akarta meggyanúsítani személyes adattal való visszaéléssel és kényszerítéssel (erről korábbi cikkünkben olvashat).

A polgári per, illetve az ügyészség kezdeményezésének is az volt az előzménye, hogy Dávid Ibolya 2008. szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be: a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy - aki Dáviddal szemben indult a pártelnöki posztért - megbízott egy magánbiztonsági céget, hogy az ő személyére terhelő adatokat gyűjtsön. Almássy aznap még azt mondta, nem lép vissza, de másnap, az MDF országos választmányának ülésén négis bejelentette, eláll a jelöltségtől.

Politológusuk alkuja

Dávid állítása szerint Tombor András már szeptember 10-én (mielőtt a Csányi Sándor bankvezér és Tóth János, az UD Zrt. vezetőjének telefonbeszélgetését tartalmazó CD egyáltalán eljutott volna hozzá) tárgyalt Herényi Károly frakcióvezetővel arról, hogy Almássy milyen feltételek mellett lépne vissza az elnökjelöltségtől. A felvétel nyilvánosságra hozása után pedig Giró-Szász és Somogyi Zoltán, Dávid tanácsadója egyeztettek - mondta vallomásában a pártelnök, aki azt állítja: a választmány napjának hajnalán személyesen is találkozott Giró-Szásszal.

A politológus Dávid szerint telefonon többször egyeztetett Tomborral, majd azt mondta: "Rossz lóra tettünk", illetve hogy visszaléptetik Almássyt az elnökségtől. A pártelnök azt mondta, Giró-Szász arról is beszámolt neki, hogy miért akarták Almássyt elnöknek, de a sajtó jelenlétében nem kívánta ezt elismételni. Dávid szerint az ő igazát bizonyítja az is, hogy Almássy utóbb "hat különböző okkal" magyarázta visszalépését. Az igazság azonban az, hogy a felperest a megbízói visszaléptették - mondta Dávid, aki az "Isten engem úgy segéljen" formulával fogadkozott a bíróság előtt.

"Nekem nem megbízóim voltak, hanem támogatóim" - reagált a pártelnök szavaira Almássy, aki azt elismerte, hogy mind Tombor, mind Giró-Szász barátja, akik tanácsadói voltak az elnökválasztási küzdelemben. Almássy azt állítja, azért kellett visszalépnie a jelöltségtől, mert a családját és barátait, politikai támogatóit megfenyegették, és "Dávid Ibolyához közel álló körök" egyértelművé tették számára, hogy ennek csak azzal vethet véget, ha visszalép.

"Kreált ügy"

Almássyt nem sokkal később kizárták a párt frakciójából, majd a pártból is. Keresetében azért kér kártérítést, mert szerinte ezzel gyökeresen megváltozott a politikai pályája (azt mondta, saját megítélése szerint az ügy kirobbanása előtt eséllyel pályázott az MDF elnöki posztjára), illetve magánéletében is folyamatosan magyarázkodásra kényszerül azóta is.

"Dávid Ibolya egy olyan üggyel próbál engem összefüggésbe hozni, amiről azóta kiderült, hogy kreálmány" - utalt Almássy arra, hogy az ügyészség megszűntette az UD Zrt. ellen folyó eljárásokat. Almássy szerint ő soha nem találkozott Tóthtal, csak egy munkatársával, Horváth Józseffel, akitől a lakásának átvizsgálását kérte, mert attól tartott, lehallgatták. Horváthot Tombor ajánlotta Almássy figyelmébe.

Dávid azzal érvelt: soha, senki nem kérdőjelezte meg, hogy a felvételen hallható beszélgetés elhangzott. Azt mondta, miután megkapta a CD-t, járt Csányinál is, aki felhívta Tóthot, és mindketten elismerték, hogy valóban az ő beszélgetésük hallható a felvételen (Almássy ügyvédje bizonyítékként kívánja becsatolni az ügyészség korábbi eljárásában készült szakértői véleményt, amely szerint a felvételt megvágták), igaz, hozzéátették, hogy végül az UD Zrt. nem vállalta a munkát, nem kezdtek adatokat gyűjteni.

Dávid szerint a gyanúját erősítette, hogy korábban Tombor megkeresett MDF-es képviselőket, és Almássy támogatására kérte őket. Almássy pedig állítólag egy elnökségi ülésen arról beszélt, hogy mögötte jelentős gazdasági erő áll. A pártelnök azt állította, ő úgy járt el, ahogy az egy demokráciában elvárható: nem hozta nyilvánosságra a felvételen hallható személyek neveit (ezt nem sokkal később a hvg.hu tette meg), illetve soron kívüli vizsgálatot kért a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI). A Fővárosi Főügyészség azonban szeptember 18-án elutasította a feljelentését.

Per per hátán

Két nappal Dávid bejelentése előtt az NNI a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezen bűncselekmények ügyében megszüntették a nyomozást, az NBH akkori vezetője, Laborc Sándor pedig épp ezeknek a fejleményeknek a hatására mondott le a posztjáról.

Az ügyben több polgári peres eljárás is zajlik: Laborcot és Szilvásy György korábbi titokminisztert is beperelte az UD Zrt., Almássy mellett pert indított Dávid Ibolya ellen Tombor András, Orbán Viktor Fidesz-elnök korábbi tanácsadója és Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere is. Az utóbbi perben a bíróság bocsánatkérésre kötelezte Dávidot, aminek a pártelnök eleget tett. Ezeket az ügyeket ugyanaz a bíróság tárgyalja, amely legközelebb február 18-ra tűzött ki tárgyalást, a Tombor által indított perben. Ekkor fogják meghallgatni tanúként Giró-Szász Andrást is.