A hó miatt vesztegeltek a traktorral ütköző vonat utasai

Vágólapra másolva!
Gyorsvonatnak ütközött egy traktor csütörtökön Zala megyében, a baleset miatt az érintett szakaszon megbénult a vasúti forgalom. A nagy havazás miatt a helyi Volán társaság nem tudott pótlóbuszokat küldeni, így az utasoknak a fűtés nélkül maradt vonatokon kellett megvárniuk a roncsolódott vasúti kocsi elszállítását. A vonatok azóta újraindultak, de jelentős késésekkel közlekednek.
Vágólapra másolva!

Gyorsvonatba ütközött egy traktor csütörtök délelőtt Zala megyében, amikor a vonat egy fénysorompóval ellátott átkelőn haladt át - közölte a MÁV. A vonaton senki nem sérült meg, de az oldalba kapott vasúti kocsik annyira megrongálódtakt, hogy a szerelvény nem tudott továbbmenni.

A baleset a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon, Zalaszentjakab és Zalakomár között történt 10.30 előtt nem sokkal, a sérült szerelvény Budapest irányába tartott - áll a vasúttársaság közleményében. Peiper szerint a baleset miatt a pályaszakaszon egy időre teljesen leállt a közlekedés.

A MÁV vonatpótló autóbuszokat rendelt, de a helyi volántársaság a havazás és a nehezen járható utak miatt nem vállalta a vonatok pótlását. A balesetben érintett és az arra közlekedő vonatok utasai ezért kénytelenek voltak a vonatokon megvárni a forgalom újraindítását (a zalai hóhelyzetről itt olvashat bővebben). Nem sokkal dél után a MÁV közölte, hogy a vonaton az ütközés miatt a fűtésrendszer is megrongálódott, ezért a kocsikban "a komfortos hőmérsékleti körülmények nem biztosíthatók". A hidegben veszteglő szerelvény utasainak a személyzet az étkezőkocsiban forró teát szolgált fel.

A sérült kocsikról a tűzoltók vágták le a deformálódott alkatrészeket, hogy a vagon újra mozgásképessé váljon - mondta Peiper. A kocsikat 12:15-re mozgásképessé tenni, ezután a vonat el tudott menni a legközelebbi, zalakomári állomásig. Ott a sérült kocsikat 15-20 perc alatt kiszedik a szerelvényből, majd a vonat épen maradt része továbbindulhat Budapest felé.

Zalakomárnál a vasúti pálya kora délután felszabadult, így ismét megindulhatott a forgalom. A baleset miatt eddig várakozó vonatok azonban továbbra is csak jelentős késéssel tudnak megérkezni az állomásokra - áll a MÁV újabb közleményében. A vasúttársaság korában azt írta, hogy a forgalom várhatóan csak 13-14 óra körül áll helyre.

Egyelőre nem tudni, hogyan hajthatott bele a traktor oldalról az átkelőn keresztülrobogó vonatba, ezt a MÁV szakemberei és a rendőrség közösen vizsgálják. Az [origo]-nak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit mondott, hogy a baleset során semmilyen személyi sérülés nem történt (tehát a traktor vezetője sem sérült meg), a rendőrség pedig vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.