Két brit fogoly megtévesztésével vádolják ügyvédek Magyarországot

Vágólapra másolva!
A brit hatóságok megtévesztésével és szörnyű börtönkörülményekkel vádolják a magyarokat két brit férfi rokonai. A briteket európai elfogatóparancs alapján fogták el, és adták ki Magyarországnak, holott - mint később kiderült - az ügyészség még meg se vádolta őket. A két gyanúsítottat most egy Budapest szélén lévő börtönben tartják fogva, és már egy brit EP-képviselő is aggódik a sorsukért.
Vágólapra másolva!

Aggódnak a rokonok annak a két brit férfinek az egészségéért, akiket vádemelés nélkül két évig fogva tarthatnak Magyarországon - írja a brit Observer. A cikk szerzője szerint egy sivár budapesti elővárosban lévő börtönben tartják fogva a két britet, a 27 éves Michael T.-t és a 37 éves Jason M.-et.

Az Observer szerint a rokonok naponta elmennek a börtönhöz, és bátorító szavakat kiabálnak be a börtönbe. Szeretteiket azzal gyanúsítják, hogy 134 ügyfelüket csapták be Magyarországon marketingcégükön keresztül, mintegy 18 ezer font (5,4 millió forint) kárt okozva nekik. A vállalkozás hat éve jelentett csődöt az Observer szerint.

Egyenként nem szenvedtek nagy kárt az ügyfelek, de a csalás teljes méretére való tekintettel európai elfogatóparancsot adtak ki a magyar hatóságok a férfiak ellen augusztusban. November 2-án a két brit Budapestre repült önként, hogy részt vegyenek egy bírósági meghallgatáson. Megérkezésükkor azonban a rendőrség elfogta és börtönbe zárta őket. A két brit ügyvédje az Observer szerint azt állítja: a magyar hatóságok félrevezették az illetékes brit bíróságot. Ugyanis a magyarok az ügyvédek szerint azt állították, hogy már vádlottként kell bíróság elé állnia a brit párosnak.

A körülmények

Az Observer részletezi, milyen körülmények között tartják fogva a két britet: napi egy óra testmozgás jár nekik, heti egyszer zuhanyozhatnak és havonta csupán egyszer fogadhatnak látogatót. A 80 napja börtönben lévő foglyokat eddig még csak egyszer hallgatta ki a rendőrség - írja az Observer. A lap szerint a magyar igazságszolgáltatás ráadásul kemény, bürokratikus és hírhedten lassú.

Michael T. apja szörnyű körülményekről beszélt a lapnak, elmondása szerint fia elszigeteltnek, csüggedtnek és elárultnak érzi magát. "A ruhák már csak lógnak rajta, és szótagokban tud csak beszélni" - állította az apa az Observernek. A T-család panaszai miatt a börtön már engedélyezi, hogy a brit nagykövetség egyik alkalmazottja és egy helyi pap néha meglátogassa a foglyokat.

Az európai elfogatóparancs

A briteket európai elfogatóparancs alapján fogták el, ezt a 2001 óta lezajlott terrortámadások hívták életre. Azonban az Observer szerint nemcsak terroristagyanús emberekre használják, hanem kisebb bűncselekmények esetén is ehhez folyamodnak államok. Lord Dartmouth, brit európai parlamenti képviselő szerint is rossz az európai elfogatóparancs léte. A brit politikus Budapestre látogatott, ahol közölte: tapasztalatai szerint a magyar hatóságok még csak a bizonyítékokat gyűjtik az ügyben.

A magyar fél tagadja a brit vádakat: "A magyarországi jog teljes összehangban van azokkal az európai bizottági ajánlásokkal, amelyek szabályozzák az európai elfogatóparancs kiadását" - reagált Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Azt is elmondta, hogy vádemelés nélkül is ki lehet adni az európai elfogatóparancsot Magyarországon, akár a vizsgálati szakaszban is. Az EU-s jogszabályok szerint "büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés büntetés végrehajtása vagy letartóztatási parancs céljából" lehet kiadni az elfogatóparancsot.

Az Observer szerint a két férfi végső reménye az lehet, hogy a következő, február 5-i meghallgatáson meggyőzzék a bírót, hogy házi őrizetbe kerülhessenek. Eddig ezt azért utasították el, mert az ügyészség szerint félő, hogy a két gyanúsított megszökhet vagy megpróbálhatja befolyásolni a tanúkat.