Januárban indítja plakátkampányát az MSZP

Vágólapra másolva!
Az MSZP jelöltjeit bemutató plakátkampány fog indulni január közepén az MTI értesülése szerint. A plakátok arculata egységes lesz: az egyéni jelöltek arcképe és szlogenje fog megjelenni, mellettük Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt képével.
Vágólapra másolva!

Az MTI értesülése szerint jelöltbemutató plakátkampányt fog indítani az MSZP január közepén. Az MSZP így szeretné bemutatni a választókörzetekben induló egyéni jelöltjeit, és ezzel párhuzamosan ismertebbé tenni a miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attilát - erősítette meg egy a kampánystábhoz közeli, neve elhallgatását kérő forrás.

Az MTI úgy tudja: az egységes arculatú plakátokon megjelenik majd a jelölt arcképe és szlogenje - ha választott ilyet; a körzetekben a jelöltek mellett pedig feltűnik majd az arcképe a kormányfőjelöltnek is, aki külön plakátokon szerepel majd. Az MSZP egyrészt azt szeretné bemutatni a kampánnyal, hogy mennyit fejlődött szerintük a "helyi Magyarország" az elmúlt két ciklusban, és a sikereket a helyi szocialista politikusokhoz kötik. Az elképzelés alapja az, hogy egyes kutatások szerint vidéken jobban értékelik az MSZP tevékenységét, és inkább érzik a fejlesztések hatását, mint országosan.

A kampány másik oka az MTI értesülése szerint: a szocialisták szeretnék kihasználni, hogy Mesterházy a régebbi, élvonalbeli szocialista politikusokhoz képest szerintük "tiszta lappal indul" a baloldali érzelmű választók szemében, és növelni akarják az ismertségét.

A jelölteket bemutató kampány a választások előtti időszakban hagyományosan a kopogtatócédulák összeszedését is segíti. Az MSZP országos választási kampánya várhatóan ezután, február közepén indul majd. A Népszabadság úgy tudja, a szocialisták rövid, de intenzív kampányra készülnek.