Nem menti meg Budapestet a Volán és a taxi

Vágólapra másolva!
Dugók várhatók kedden a főváros útjain, mivel sztrájkba lépnek a BKV és a MÁV alkalmazottai. A közlekedési gondokon a BKV-bérleteket is elfogadó Volán és a túlterhelt taxitársaságok várhatóan alig tudnak majd enyhíteni. Az iskolák, intézmények és szolgáltatások ettől függetlenül működni fognak a Fővárosi Önkormányzat szerint.
Vágólapra másolva!

A BKV-buszok teljesen leállnak, a villamosok és a trolibuszok közlekedése bizonytalan lesz a keddi BKV-sztrájk ideje alatt. Csak az alvállalkozók által működtetett 26 vonalon közlekednek majd buszok - mondta Bartha Pál, az elégséges szolgáltatásról tárgyaló bizottság elnöke. Az MTI úgy tudja, hogy a két alvállalkozó, a Nógrád Volán és a VT Transman összesen mintegy 100 busszal vesz részt a fővárosi tömegközlekedésben, ami a teljes üzem 10 százalékát sem éri el.

A sztrájk majd csak a 4.30-as üzemkezdettől lesz érezhető, mivel az éjszakai buszokat nem érinti a munkabeszüntetés - mondta Bartha Pál, hozzátéve: a metróközlekedésben nem lesznek fennakadások. Arról, hogy mi fog járni kedden, és mi nem, itt olvashat bővebben.

Az autósok a BKV-sztrájk alatt sem használhatják a buszsávot, csak arra, hogy a megállókból felvegyék az embereket, illetve a parkolásért a sztrájk alatt is fizetni kell a fővárosban - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn. A Volán buszain a sztrájk ideje alatt elfogadják a BKV-bérleteket, de csak a főváros határain belül - teszi hozzá a közlemény.

A közleményben arra figyelmeztettek, hogy jelentős dugókra, forgalmi fennakadásokra lehet számítani a sztrájk idején, amelyet - ha lesz - keddre időzítettek a BKV-s szakszervezetek. A hivatal arra kéri az autósokat, hogy vegyék fel az embereket, így segítve a közlekedést. Az önkormányzat arra kérte a munkahelyeket is, hogy engedjék be a parkolóhelyeikre az alkalmazottak autóit és "tolerálják a növekvő igényeket".

A Budapesti Rendőr-főkapitányság is készül a keddre tervezett BKV sztrájkra. A rendőrök a főváros be-, és kivezető útjain, valamint a forgalmasabb utakon, csomópontokban folyamatosan jelen lesznek, ha szükséges, irányítják a forgalmat. Ezen kívül rendszeresen ellenőrizni fogják a forgalmas közterületeket, pályaudvarokat, metróállomásokat. A BRFK mindenkit arra kér, hogy a KRESZ szabályait tartsák be, és az eseteg kialakuló dugóban se használják a buszsávokat.

A taxitársaságok többsége már nem, vagy csak korlátozott számban fogad előrendeléseket keddre, a várható BKV-sztrájk idejére.
A társaságok az átlagos hétköznapi forgalomnak legalább duplájára számítanak, miközben felhívják a figyelmet arra, hogy a mintegy 6-7000 budapesti taxi nem tudja ellátni a tömegközlekedés feladatait, így nem biztosított, hogy minden budapesti eljut oda, ahová szeretne.

Az [origo] összegyűjtötte, milyen egyéb megoldásokat választhatnak azok, akik buszozni szoktak, de nem tehetik. Ha a sztrájk idején nem járnak majd a buszai, utazhat taxival, gyalog, két- és három keréken. Olvassa el cikkünket arról, hogy ki segíthet eljutni egyik pontból a másikba kedden!

Az iskolák és a kukások is készülnek

A közlemény szerint az iskolák nyitva lesznek, kivéve, ha az igazgató úgy dönt, hogy a hiányzások nagy száma miatt rendkívüli tanítási szünetet rendel el. Ebben az esetben az intézményekben ügyeletet kell tartani - tették hozzá. A kórházak megtervezték a beosztási rendet, így nem várható fennakadás az ellátásban. A sürgősségi ellátás biztosításához a fővárosi önkormányzat az ÁNTSZ együttműködését kéri. A kórházak ügyeleti rendjében nincs változás a sztrájk miatt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Még a szemétszállítók is korábban kezdenek kedden, hogy a reggeli csúcsforgalom ne akadályozza a munkájukat - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A MÁV közölte, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt várhatóan sűríti majd vonatait, "amennyiben vasúti sztrájk nem veszélyezteti a menetrendszerű közlekedést". A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) ugyanis határozatlan idejű országos szolidaritási sztrájkot hirdetett a BKV dolgozóival. A munkabeszüntetés kezdetének időpontját később jelentik be - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke hétfőn. Elmondta: elsősorban a Budapest környéki vasúti közlekedésre koncentrál majd, de a munkabeszüntetés hatással lesz az ország egész vasúti közlekedésére.

A BKV vezérigazgatója szerint a cég megtett mindent, hogy elkerülje a sztrájkot és megajánlotta a szakszervezeteknek azt, amit kértek. Kocsis István szerint az ajánlatuk nettó félmillió forinttal többet adott volna a munkavállalóknak. A szakszervezetek szerint viszont az álláspontok egyáltalán nem közeledtek, emiatt a keddre meghirdetett sztrájk egyre elkerülhetetlenebbnek látszik. A tárgyalások még hétfőn késő este is folynak. (A várható sztrájk hátteréről bővebben ebben a cikkünkben olvashat).