Elnézést kért a szolnoki roma vezető a megtámadott rendőröktől

Vágólapra másolva!
Elnézést kért a történtekért és jobbulást kívánt a megsebesült rendőröknek Kozák Ferenc, szolnoki roma vezető. Egy verekedéshez kiérkező rendőröket támadtak meg garázdák a szolnoki Száva utcában. Két intézkedő rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szerzett az akció közben.
Vágólapra másolva!

A szolnoki Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) elnöke a helyi roma társadalom nevében elnézést kért a szolnoki rendőrkapitányság vezetőjétől, mert az elmúlt hétvégén egy verekedésnél három intézkedő rendőr megsérült. "Czinege Lászlóval, a városi rendőrkapitánnyal beszéltem, tőle kértem elnézést a történtekért, és jobbulást kívántam a sérült rendőröknek" - mondta Kozák Ferenc szerdán.

Az esetről a CKÖ elnöke elmondta: egy családi viszály miatt három roma testvér verekedett össze, de szerencsére nem történt komolyabb baj, mert a kihívott rendőröknek sérüléseik ellenére sikerült szétválasztani őket. A verekedés ténye azonban mindenképpen elítélendő, mert Szolnokon eddig nem volt erőszakba torkolló cigány-magyar vagy cigány-rendőr ellentét - mondta Kozák Ferenc. Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette: Szolnokon jó az együttműködés a cigány kisebbségi önkormányzat és a városi kapitányság vezetői között, amit a mostani gesztus csak tovább erősíthet.

A rendőrség hétfői közleménye szerint megtámadták az intézkedő rendőröket azok a garázdák, akik vasárnap délután Szolnokon egy utcában verekedtek össze, az összecsapásban több egyenruhás megsérült. Egy nagyobb társaságból három ember esett egymásnak a Száva utcában, és amikor a helyszínre érkező rendőrök megpróbálták őket szétválasztani, rájuk támadtak.

Az eset során két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. Ennek ellenére sikerült nekik a három elkövetőt megfékezniük, és közülük kettőt előállítani a kapitányságra, harmadik társukat keresik. A verekedőknek a garázdaság bűntette mellett hivatalos személy elleni erőszak miatt is felelniük kell.