Elítélték a csempészekkel lepaktáló rendőröket

Vágólapra másolva!
Elítéltek szerdán hat egykori rendőrt, amiért pénzért futni hagytak csempészeket. Az azóta elbocsátott rendőrök segítettek is az illegális szesz és dohányáru értékesítésében.
Vágólapra másolva!

Összesen 17 év és 8 hónap börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla szerdán hat egykori rendőrre és két civil bűntársukra, akiket ezen kívül összesen több mint 3,2 millió forint pénzbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta az ítélőtábla. Az egykori tiszthelyetteseket, járőröket hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel, bűnpártolással és jövedéki orgazdasággal vádolták. A rendőrök mindannyian a tiszavasvári kapitányság állományába tartoztak, lebuktatásukhoz titkosszolgálati eszközöket is bevetettek. Az érintett egyenruhások munkaviszonyát 2005 októberében szüntették meg.

A jogerős ítélet szerint a volt rendőrök Szabolcs megyében - még 2005-ben - pénzért szemet hunytak a csempészek tevékenysége fölött, majd néhányszor ők maguk is részt vettek az illegális dohányáru és tiszta szesz szállításában, értékesítésében. A bíróság szerint a rendőrök alkalmanként több tízezer forintért cserébe eltekintettek a megállított és tetten ért csempészek felelősségre vonásától. Olyan csempészt is elengedtek, akinek az autójában több száz karton zárjegy nélküli cigaretta volt.

A legsúlyosabb büntetés négy év börtön, a legenyhébb pedig egy év felfüggesztett börtönbüntetés volt. A bíró az ítéletet azzal is indokolta, hogy a korrupciós bűncselekmények rendkívüli módon elszaporodtak Magyarországon.