Hétfő estére sem állt helyre a BKV menetrendje

Vágólapra másolva!
Estére sem állt helyre a menetrend a BKV minden vonalán a hétfő reggeli járatkimaradások miatt. A problémát az okozza, hogy a buszsofőrök a szakszervezetek felhívására reggel minden apró hibát jelentettek és tartalék buszt kértek. Az érdekképviselet szerint ők csak betartják a szabályokat, a BKV vezetése szerint azonban "egy nem legális sztrájk" zajlik a cégnél.
Vágólapra másolva!

Hétfő este is ritkábban közlekedő buszokra kell számítaniuk bizonyos vonalakon a BKV utasainak. A legutóbbi információk szerint 5-10 perccel többet kell várakozni a megállókban, de van olyan vonal is, amelyen a szokásos 7-8 perc helyett csak félóránként indulnak a buszok.

A BKV honlapján közzétett tájékoztatás szerint jelenleg 9 busz vonalán vannak nagyobb fennakadások: ezek a 7E, a 16 és a 16A, a 27, a 33E, a 36, a 169E, a 178-178A, a 194, valamint a 198-as járatok. A gyors 7-es például 6 perc helyett 10 percenként jár, a 27-esre és a 178-asra viszont 7-8 perc helyett most 30-at kell várni.

A fennakadások hétfő reggel óta tartanak a BKV-nál. Üzemkezdetkor nem állt forgalomba ugyanis a buszok egy része, főként azért, mert a szakszervezetek felhívták a sofőrök figyelmét, hogy kérjenek tartalék buszt, ha bármilyen hibát észlelnek a járművön. Nemes Gábor szakszervezeti vezető korábban azt mondta: a sofőrök csak betartják a munkáltató, vagyis a BKV által előírt szabályokat.

A járműátadás idejét eddig a kollektív szerződés határozta meg, de annak hiányában most mások a szabályok. Ezek alapján minimum 65 pontot kell ellenőrizni egy buszon forgalomba állás előtt. Ezt végigvizsgálják és ha hiba van, másik járművet kérnek. A Független Hírügynökség információi szerint több mint 100-zal kevesebb busz jár az utakon, mint általában.

A BKV hétfő esti közleménye szerint a közlekedési társaság vezetése "értetlenül állt a kialakult jármű meghibásodások előtt", ezért vizsgálatot rendeltek el. Az elsőként a Kelenföldi buszgarázsban lefolytatott vizsgálat eredménye szerint korábban a reggeli meghibásodások száma napi 8-10 volt, hétfőn azonban 172 hibát észleltek.

A cég szerint a hibák közül a buszok 66 elektromos rendszerét érintette, de nem voltak olyan súlyosak, hogy a közlekedésbiztonságot befolyásolják: hiányos utastér megvilágítást, repedt irányjelzőbúrát, esetleg a műszerfal megvilágítás hibáját jelentették a söfőrök. A BKV menedzsmentje szerint a hétfő reggeli állapot "egy nem legális sztrájk".

Nemes Gábor szerint ez a kijelentés akár a rágalmazás fogalmát is kimerítheti. Azt mondta, ha kell, jogi lépéseket tesznek a szakszervezetek, mert "olyan vádaskodásokba merítkezik a BKV, amely minden alapot nélkülöz. A sztrájkbizottság elnöke szerint a cégnek inkább a járművek műszaki állapotát kell megvizsgálnia, mert az valós probléma.