Fidesz: Pofátlanság Benedek Fülöp végkielégítése

Vágólapra másolva!
Pofátlanságnak nevezte a Fidesz, hogy Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) lemondott vezérigazgató-helyettese ötmillió forint végkielégítést kap. A hivatali visszaélésért első fokon elítélt Benedek szabadságmegváltás címén 2 milliót, felmondási idejére pedig 3 milliót kap.
Vágólapra másolva!

A Fidesz pofátlanságnak és elfogadhatatlannak tartja, hogy Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) lemondott vezérigazgató-helyettese ötmillió forint végkielégítést kap - mondta szerdán Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A Magyar Hírlap szerdai számában az MNV-re hivatkozva azt írta: mintegy ötmillió forintot utalnak át Benedek Fülöpnek a 45 napos felmentési időre, valamint ki nem vett szabadsága miatt. Benedek december elején azután jelentette be a lemondását, hogy a Heves Megyei Bíróság elsőfokú ítéletében nem jogerősen hivatali visszaélés miatt másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az MNV az MTI-vel azt közölte, hogy Benedek Fülöp nem kap végkielégítést, hanem a munka törvénykönyvében megszabott díjazással távozik. Szabadságmegváltás címén 41 napra 2 millió 73 ezer forint jár Benedeknek, a január 1-től február 14-ig tartó felmondási időre pedig 2 millió 700 ezer forint, kerekítve tehát összesen 4,8 millió forint illeti meg. Korábban Oszkó Péter pénzügyminiszter is azt mondta: a vezérigazgató-helyettesnek nem jár végkielégítés.

Szollár Domokos kormányszóvivő is megerősítette szerdán, amit az MNV közölt, szerinte is a munka törvénykönyve alapján illeti meg Benedeket az a pénz, amit a posztjáról való távozásakor kapott. A kérdés nem úgy merül fel, hogy etikus-e vagy sem, hanem úgy, hogy jogszerű-e vagy sem - fogalmazott a kormányszóvivő.

Az ügy előzménye egy 202 hektáros pákozdi ingatlan művelésből való, a jogszabályok megsértésével történt kivonása. Egy székesfehérvári vállalkozó egy norvég befektetővel golfpályát és rekreációs központot akart építeni a területen. Az ingatlant azonban a Honvédelmi Minisztérium (HM) kezelte, és bár honvédelmi célra már nem használták, a tárca továbbra is a kezelésében akarta tartani a területet.

A területet Benedek személyes kezdeményezésére a HM 2006 márciusában - Benedek ekkor a földművelésügyi minisztérium szakállamtitkára volt - átadta a Nemzeti Földalapnak. A termőföldet pályázat útján értékesítették a székesfehérvári vállalkozónak. Az ügyészség szerint Benedek intézte el, hogy az állami tulajdonú természetvédelmi terület vállalkozói tulajdonba kerüljön, valamint hogy a művelés alól kivont terület alkalmassá váljon a beruházásra. Oszkó Péter pénzügyminiszter december 3-án fogadta el Benedek Fülöp lemondását.