Vágólapra másolva!
Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester nem mondott igazat az ATV-nek adott börtöninterjúban az ügyészség munkájáról - mondta a Magyar Nemzetnek az ügyészség szóvivője. Hunvald az interjúban azt mondta: szerinte politikai okokból "megvezették" az ügyészséget.
Vágólapra másolva!

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem igazak Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester azon állításai, amelyekkel az ügyészséget és a nyomozó hatóságokat bírálta az ATV-nek a fogdában adott interjújában - írja a keddi Magyar Nemzet. "Ártatlan vagyok. Nem csináltam semmi olyat, ami miatt itt kellene lennem" - mondta az ATV Pont7 című műsorának adott interjújában Hunvald a hétvégétn. Hunvald a riporter kérdésére azt felelte: nem kívánja koncepciósnak nevezni az ellene folyó eljárást, de szerinte valakik politikai okoból "megvezették az ügyészséget". (Az interjúról részletesen itt olvashat.)

Mióta február 10-én előzetes letartóztatásba helyezték, összesen hétszer hallgatták ki - közölte Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője. Hunvald azt állította a börtöninterjúban, hogy mindössze egyszer hallgatták meg az eredeti büntetőügy miatt az elmúlt tíz hónapban. Fazekas szerint Hunvald négy esetben megtagadta a vallomást, háromszor pedig "monológot" adott elő, az ügyészek kérdéseire nem válaszolt.

Az ügyészségi szóvivő azt mondta a napilapnak: nemcsak az alapügyben, a bűnsegédként elkövetett csalás gyanújánál, hanem minden más terhére rótt esetben - hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és okirat-hamisítás - megalapozott bizonyítékaik vannak Hunvald ellen.