Térfigyelő kamerákat telepítenek a baranyai falvak

Vágólapra másolva!
Több Baranya megyei falu is térfigyelő kamerákkal próbálja javítani a közbiztonságát, ősszel 24 település nyert erre állami pénzeket. A párszáz fős falvakban a tapasztalat szerint tényleg csökken a bűnözés a kameráknak köszönhetően - állítják a helyi polgárőrök.
Vágólapra másolva!

Térfigyelő kamerákkal szeretnék megelőzni a lopásokat Baranya megyében, ahol az ősszel 24 falu nyert el pályázati támogatást kamerarendszer kiépítésére. A települések polgármesterei szerint az utóbbi időben megszaporodtak a kisebb lopások és a betörések, ezek ellen védekeznének a térfigyelő-kamerákkal.

Az egyik kamerákat felszerelő település, Nagycsány polgármestere szerint a 170 lelkes faluban olyan helyre akarnak kamerát tenni, ahol az összes faluba érkező járművet figyelni tudják - mondta a község polgármestere, Dávid János. A polgármester szerint havonta lopnak meg valakit, vagy rongálnak meg közterületi padokat, szemeteseket.

Van, ahol már működik a rendszer: Vajszlón például 2006 óta vannak kamerák, amelyek felvettek utcai verekedést, falopást és kocsilopást is. Mióta a térfigyelő rendszer működik, a felére esett vissza a bűncselekmények száma, a Fő utcán, ahol a kamerák vannak, teljes egészében megszűntek a betöréses lopások - mondta Szabó Kornél, a Vajszlói Polgárőr Egyesület elnöke. Itt szintén azt tervezik, hogy bővítik a kamerarendszert és településőröket is felvesznek, hogy még jobb legyen a közbiztonság.