Lakhelyelhagyási tilalom a kollégiumi haláleset gyanúsítottjának

Vágólapra másolva!
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság azzal a fiatalemberrel szemben, akit emberöléssel gyanúsítanak egy óbudai kollégiumban csütörtökön történt haláleset miatt. Egy 22 éves fiú nyolc emeletet zuhant és meghalt.
Vágólapra másolva!

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el szombaton a Pesti Központi Kerületi Bíróság azzal a fiatalemberrel szemben, akit emberöléssel gyanúsítanak egy óbudai kollégiumban történt haláleset miatt.

A Fővárosi Bíróság honlapján olvasható közlemény szerint az emberölés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a bíróság szombaton rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat a fiatalemberrel szemben azzal a kötelezettséggel, hogy Budapest közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, lakóhelyét nem változtathatja meg. A közlemény szerint a jogerősen elrendelt tilalom az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.

Az MTI szerint a tilalom elrendelése az óbudai kollégiumban csütörtökön hajnalban történt halálesettel van összefüggésben. A kollégiumban egy 22 éves fiatal nyolc métert zuhant és a helyszínen meghalt. A rendőrség egy fiatalembert emberölés gyanújával vett őrizetbe.

A helyszíni szemle és a tanúk eddigi beszámolói alapján összegyűjtött elsődleges információk szerint a Doberdó utcai kollégiumban hajnalig tartó rendezvény zajlott, amely után többen - köztük a későbbi áldozat - a kollégium lépcsőjén akartak feljutni a lakószobákhoz, a kollégisták azonban megpróbálták ezt megakadályozni. A 22 éves fiú átmászott a lépcső korlátján és a külső íven kísérelt meg feljutni az emeletre, kikerülve ezzel a rendezőket, emiatt szóváltásba keveredett a feljutást magakadályozni szándékozó fiatalemberrel.

A rendező azt próbálta meggátolni, hogy a fiú átmásszon a korláton, eközben azonban a fiú "egyelőre nem megnyugtatóan tisztázott körülmények között" nyolc métert zuhant és a helyszínen meghalt.