Megzavarta az ügyészséget a moszkvai ingatlan miatti nyomozás

Vágólapra másolva!
Nyomozást rendelt el az ügyészség a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet épületének értékesítése miatt - derül ki a legfőbb ügyész leveléből. Az illetékes főügyészség szóvivője ehhez annyit tett hozzá: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tevékenységét vizsgáló nyomozás folyik, amely több ügy mellett a moszkvai épület eladására is kiterjed. Korábban az [origo] birtokába jutott az MNV belső jelentésének tervezete, amely szerint az épület megvásárlója már a pályázat kiírása előtt kifizette a vételárat.
Vágólapra másolva!

Nyomozást rendelt el az ügyészség a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet eladásának miatt - derül ki abból az [origo] birtokába került levélből, amelyet Kovács Tamás legfőbb ügyész október közepén írt Gruber Attila fideszes országgyűlési képviselőnek. Gruber korábban arról érdeklődött, hogy vizsgálja-e az ügyészség a moszkvai ingatlan eladásának körülményeit, a legfőbb ügyész erre a kérdésre válaszolt.

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az [origo]-nak megerősítette a nyomozás tényét, és azt mondta: számvitel rendjének megsértése miatt a Központi Nyomozó Főügyészséghez érkezett feljelentés, innen továbbították az ügyet a V. és XIII. kerületi ügyészséghez.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyézség - ide tartoznak a kerületi ügyészségek - szóvivője az [origo]-nak azt mondta: feljelentést még nyáron egy magánszemély tette, mégpedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ellenőrző bizottságának jelentése alapján, amely az MNV 2008-as tevékenységét vizsgálta. A jelentés alapján felmerült annak a gyanúja, hogy az MNV-nél megsértették a könyvvezetési, számviteli szabályokat - mondta a szóvivő. Skoda szerint a nyomozás nem kifejezetten a moszkvai ingatlan eladásának körülményeire vonatkozik, de a vizsgálat több más ügy mellett erre is kiterjed. A szóvivő szerint a nyomozást nem az ügyészség, hanem a Vám- és Pénzügyőrség végzi.

A főügyész levele szerint két nyomozás indult a moszkvai épület értékesítése miatt. A levél szerint a kerületi ügyészség mellett a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt indított eljárást. A levél szerint az ügyészség ehhez beszerezte az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) azt a jelentését, amely többek között az ingatlan eladásának körülményeivel is foglalkozik. Borbély az [origo]-nak azt mondta: a levélben téves információ szerepel, a Központi Nyomozó Főügyészség nem nyomoz az ügyben, kizárólag a kerületi ügyészség foglalkozik a moszkvai ingatlan eladásának körülményeivel. Az ÁSZ-jelentésről Skoda azt mondta: dokumentumot a Fővárosi Főügyészség vizsgálta, abben azonban nem találtak olyat, amely alapján indokolt lett volna a nyomozás elrendelése.

A kereskedelmi képviselet eladásának zavaros körülményeire először az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőről (MNV) szóló szeptemberi jelentése hívta fel a figyelmet. (Erről itt olvashat.) A kritikák nagy részét megismételte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellenőrző bizottságának az [origo] birtokába került előzetes jelentése. (Erről itt olvashat.) A jelentések legsúlyosabb megállapítása, hogy a moszkvai ingatlant már jóval az előtt eladták, hogy az erről szóló pályázatot kiírták volna.

E szerint az ingatlant megvásárló cég, a luxemburgi bejegyzésű Diamond Air 2008 márciusában utalta át a 3,5 milliárd forintos vételárat az MNV-nek. Az ingatlan eladásáról szóló pályázatot azonban csak hónapokkal később, 2008 júliusában írták ki. A zártkörű pályázaton a Diamond Air nyert, ráadásul a vételár is megegyezett a cég által korábban átutalt összeggel. Az MNV az [origo]-nak azt mondta, hogy az előzetes utalás oka számukra sem világos, a Külügyminisztérium pedig azt közölte: belső vizsgálatot indítottak az ügyben.