Szerda reggelre teljesen helyreállt a vonatközlekedés

Vágólapra másolva!
Szerda reggel menetrend szerint tudtak közlekedni a vonatok, a keddi sztrájk hatását már nem lehetett érezni - közölte a MÁV. A sztrájk miatt fel nem használt vonatjegyek árát vasárnap éjfélig lehet visszakérni a MÁV pénztáraiban.
Vágólapra másolva!

A vasutassztrájk másnapjának reggelén már menetrend szerint el tudtak indulni a vonatok - közölte szerda kora reggel a MÁV. Kedden délelőtt azért tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot a vasutas szakszervezetek, hogy tiltakozzanak a mellékvonalak tervezett bezárása ellen. Mivel nem tudtak megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról, a sztrájk alatt szinte egyáltalán nem volt vonatközlekedés az országban. (A keddi sztrájkról részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.)

A MÁV közleménye szerint az elővárosi vonatok közlekedése már kedd késő délutánra helyreállt, a távolsági és az InterCity járatok azonban még este is késtek. "A tegnapi események a mai menetrend szerinti vonatközlekedést nem befolyásolják" - írta a MÁV.

November 1-je éjfélig lehet kezelési költség befizetése nélkül visszaigényelni az előre megvásárolt, de a sztrájk miatt fel nem használt vonatjegyek, helyjegyek és pótjegyek árát a MÁV pénztáraiban.

Akiknek van vasúti bérlete, de a sztrájk miatt a szokott útvonalán más helyközi tömegközlekedési eszközzel - például HÉV-vel vagy Volánnal - volt kénytelen utazni, azoknak a MÁV megtéríti az utazási költségét a felhasznált jegy bemutatása után. Ezt november 3-a éjfélig lehet kérni.