Overdose sorsa is bizonytalan a bűnügy miatt

Vágólapra másolva!
Hamarosan újra Magyarországra hozzák Overdose-t, a híres versenylovat - mondta az MTI-nek Száraz György, a Romániában múlt héten csődbűntett gyanúja miatt őrizetbe vett tulajdonos, Mikóczi Zoltán barátja, aki szerint a büntetőeljárás miatt veszélybe kerülhet Mikóczy futtatói joga, egy csődeljárásban pedig akár a versenylovat is lefoglalhatják. A társtulajdonos szerint nincs veszélyben a ló versenyeztetése.
Vágólapra másolva!

Felfüggeszthetik vagy akár vissza is vonhatják a híres magyar versenyló, Overdose tulajdonosa, Mikóczy Zoltán futtatói jogát, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el - közölte az MTI-vel kedden Száraz György lósportszakíró, Mikóczy barátja. A vonatkozó szabályok szerint erre - ha bebizonyosodik Mikóczy bűnössége - a versenyintézőség tehet javaslatot a Lóverseny Felügyelő Bizottságnak (LFB), a döntést ez a szervezet hivatott meghozni.

A futtatói jog számos feltétele közül az egyik az erkölcsi tisztaság - mondta Száraz. A jog átmeneti időre visszavonható vagy el is vehető attól, akit például bűncselekmény miatt elítélnek. Az MTI szerint az alagi lósportot és Overdose-t is ismerő lóversenybíró úgy fogalmazott: Alagon egyelőre csak vélelmezik, hogy tévedett a Mikóczyt elfogó román rendőrség, de bármi megtörténhet. Szerinte még az is elképzelhető - bár ilyen információ egyelőre nem áll rendelkezésre -, hogy hatalmas, ötmillió euróra becsült értéke miatt egy csődeljárásban Overdose is lefoglalható.

Száraz György szerint egyelőre az biztos, hogy a csodalóként is emlegetett Overdose napokon belül visszaérkezik Angliából Alagra, de leghamarabb csak szűk egy év múlva tud versenyezni. Az állatnak előbb vissza kell szereznie állóképességét, hiszen a hosszú kihagyás miatt izomzata nem képes korábbi teljesítménye produkálására. A szakember szerint Overdose további sorsa szempontjából egyelőre a ló szlovák állampolgárságú társtulajdonosának van döntő szerepe, aki el is viheti Magyarországról. Kérdés az is, hogy Overdose harmadik tulajdonosa, egy szintén szlovák állampolgárságú férfi beleszól-e a ló körüli ügyek intézésébe, és ha igen, milyen mértékben.

Czucz István, Overdose társtulajdonosa szerint azonban Mikóczy letartóztatása nem befolyásolja a ló további versenyeztetését. A szlovákiai üzletember a Duna TV Térkép című műsorában beszélt. Szerinte a három tulajdonos, Mikóczy, a szintén szlovák állampolgár Mario Hoffman és ő együtt hozzák meg a döntéseket a lóról. "Remélem, hogy a Zolival történt dolgok a lehető legkorábban megoldódnak - mondta Czucz.

A társtulajdonos szerint a ló jól van Angliában. Kétszer is újra patkolták, nem sántít, jó kondícióban van, naponta kézen vezetik. Ha minden jól megy, akkor január-februárban nyereg alatt kezdhet dolgozni. "Hármasban fogjuk eldönteni a hónap végéig, hogy pontosan hova fogjuk vinni, vagy Magyarországra, vagy Szlovákiába átmenetileg, ahol télen edzhet, hogy ne legyen januárban-februárban kihagyás, baráti megegyezés és a ló sorsa hármunk kezében van" - mondta Czucz.

A szlovák állampolgárságú Mikóczy Zoltánt és magyar állampolgárságú üzlettársát Romániában vették őrizetbe múlt csütörtökön. Azzal gyanúsítják őket, hogy ki akarták vonni felszámolás alatt álló egykori romániai cégükből a 700 ezer lejre (43 millió forintra) becsült gépparkot, mielőtt az a hitelezőik birtokába kerülhetett volna.