Dávid Ibolya: Nem lesz MDF-SZDSZ választási együttműködés

Vágólapra másolva!
Az MDF nem tervez pártszerű együttműködést az SZDSZ-szel a választásokon - mondta a Népszabadságnak Dávid Ibolya MDF-elnök, aki szerint jelenleg nem aktuális kérdés egy MDF-Fidesz koalícióról beszélni.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Népszabadságban megjelent cikk szerint nem lát ma olyan pártot a politikai palettán, amely a magatartása, értékei és programja alapján a választásokon partnere lehetne a demokrata fórumnak. Mint mondta, a fórum nem tervez pártszerű együttműködést az SZDSZ-szel a választásokon.

Arra a kérdésre, hogy az MDF valóban készül-e koalícióra a Fidesszel , azt mondta: "ez most egy minimum háromismeretlenes egyenlet; nem lehet tudni, mi a választói akarat, nem lehet ismerni a Fidesz programját, és azt sem, hogy kikkel alakítanának kormányt".

Mint mondta, a koalíció mindig kényszer, amit a választói akarat hoz létre. A politikai szándék után következik, hogy ki-ki milyen feltételekkel vállalkozik az együttműködésre, azután pedig közös cselekvési tervet is el kell fogadni - mondta. Dávid Ibolya szerint mindezek alapján erre a kérdésre felelős pártelnökként nem tud válaszolni, "a kérdés nem aktuális" - mondta.