Ellenőrzik a segély elköltését Jászapátiban

Vágólapra másolva!
Várhatóan csak természetbeni juttatásként kapja meg a gyermekek után járó támogatás felét nyolc család Jászapátiban, az önkormányzat szerint ugyanis a szülők elhanyagolják a gyerekeiket. Szeptemberben vezették be a rendszert, amelynek lényege, hogy a gyerekeiket elhanyagoló családok ruhát és élelmiszert kapnak pénz helyett.
Vágólapra másolva!

Jászapáti polgármestere, Szabó Lajos a szeptemberi tanévnyitón jelentette be, hogy korlátozzák a családi pótlékot és a gyermekvédelmi segélyt, ha a iskolás gyerekeknek hiányos a felszerelése. A Független Hírügynökség szerint erre a törvény is lehetőséget ad, a gyermekek védelméről szólva ugyanis szeptember 1-től úgy rendelkezik, hogy ha a szülő elhanyagolja a gyereket, akkor a jegyző "legfeljebb 50 százalékáig a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásáról határozhat". Szabó Lajos azt kezdeményezte, hogy a pedagógusok folyamatosan ellenőrizzék a diákok tanszereit.

Andrási Lászlóné jegyző a Független Hírügynökségnek elmondta: a gyermekjóléti szolgálattól kapott jelzések alapján nyolc családban hanyagolják úgy el a gyerekeket, hogy indokolt lehet a pénz megvonása. A jegyző szerint a megvonásban érintett családok együttműködők, készek a szemléletváltásra.

A hírügynökség szerint tárgyalások és egyeztetések után dől el, hogy hová neveznek ki eseti gondnokot, aki felügyeli, hogy mire költik a támogatást a családok. Az eseti gondnok úgynevezett pénzfelhasználási tervet is készít, és annak alkalmazását is felügyeli. Akik a családi pótlék felét pénz helyett természetbeni juttatásként kapják, azok élelmiszerre, ruházati cikkre, gyógyszerekre számíthatnak - közölte a jegyző. A megvonás egy évig tarthat.

A jegyző szerint Jászapátiban gyermekvédelmi támogatásra több mint négymillió forintot fordítanak, az önkormányzat minden gyereknek megvásárolja a taneszközöket, ez tízmillió forintba kerül. Ennek ellenére az iskolában sok a hiányos felszereléssel érkező gyerek, a tanárok füzeteket és ceruzát osztanak az órák elején,ezeket aztán be is szedik.